A német szövetségi kormány szerint csak 65 éven aluliak beoltására engedélyezi az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a koronavírus ellen az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár együttműködésével kifejlesztett vakcinát – jelentették német lapok hétfő este. A vakcinával az a gond, hogy az engedélyeztetési eljáráshoz benyújtott dokumentáció alapján rendkívül alacsony, mindössze 8 százalékos a hatékonysága a 65 éven felülieknél.
65 év felett nem szabad használni
A Bild című tömeglap és a Handelsblatt című üzleti lap egybehangzó értesülése szerint az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő hivatal a napokban azzal a korlátozással ad majd ki forgalmazási engedélyt az új oltóanyagra, hogy 65 éven felülieknél nem szabad használni.
Szétzilálhatja az oltási kampányt
Ez a német kormányzati aggodalmak szerint szétzilálhatja és tovább lassítja az oltási kampányt, amelynek egyik első célja éppen az idősek védelme.
Főleg fiatalokon tesztelték
Egészségügyi szakpolitikusok a Bildnek azzal magyarázták a korlátozást, hogy a szérumot főleg fiatalokon tesztelték. A Handelsblatt beszámolója szerint Oxford/AstraZeneca-vakcinával az a gond, hogy az engedélyeztetési eljáráshoz benyújtott dokumentáció alapján rendkívül alacsony, mindössze 8 százalékos a hatékonysága a 65 éven felülieknél.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem kell extrém hideg a tárolásához
A brit egyetem és a brit-svéd gyógyszergyártó társaság közös fejlesztésű terméke a harmadik lehet a koronavírus elleni védőoltások sorában az EU-ban. Fő előnye, hogy nem kell nagyon alacsony hőmérsékletre hűtve tárolni, így el lehet kezdeni vele a kampány újabb szakaszát, amelyben háziorvosi rendelőkben is be lehet adni az oltást.
Számottevő javulást okozhat
Jens Spahn német egészségügyi miniszter egy január 22-én tartott tájékoztatón azt mondta, hogy az EMA várhatóan január utolsó napjaiban adja ki a forgalmazási engedélyt. A miniszter kiemelte, hogy az Oxford/AstraZeneca-vakcina megjelenése „érezhető változással”, az oltóanyag-ellátás számottevő javulásával jár majd.
Kevesebb vakcina érkezik
Röviddel a tájékoztató után a gyártó, az AstraZeneca bejelentette, hogy termelési fennakadások miatt az első negyedévben a tervezettnél 60 százalékkal kevesebbet, 31 millió adagot szállít az EU-nak.
Cáfolja az alacsony hatékonyságot az AstraZeneca
A német lapértesülések megjelenését követően az AstraZeneca közleményt adott ki, melyben azt írják, hogy az idősek körében alacsony hatékonyságról szóló információk teljesen tévesek és alaptalanok.
Kiemelt kép: illusztráció