Januárban két részletben öntenek ránk összesen 41 forintos üzemanyagár-emelést. Az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani. Először húsz, majd huszonegy forinttal drágulnak az üzemanyagok – mondta Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója.

Új év, új árak

Nincs január áremelés, főleg üzemanyagár-emelés nélkül, azonban olyan brutális megugrást, mint most, ritkán láthatunk. Az áremelkedés oka a jövedékiadó emelése, amelyet az Európai Unió irányelvei szerint Magyarországnak is alkalmaznia kell. Az emelkedő árakkal a magyar kormány is jól jár, hiszen a magasabb árakból nagyobb adóbevétele lesz, így a politikai vezetésnek esze ágában sem volt szembe menni az EU-nak ezzel az ötletével. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

AZ EU kérése

Az Európai Unió irányelvei szerint a benzin és a dízel esetében literenként minimálisan 35,9, illetve 33 eurócentes jövedékiadó-terhet írnak elő a tagállamoknak. Magyarországon augusztus elsejétől 120, illetve 110,35 forintos jövedékiadó-szint az érvényes a két üzemanyagtípusra, ami alacsonyabb az uniós direktívánál.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A jövedéki adóval az ÁFA-tartalom is több lesz

A 2024-es adócsomag szerint ez változik. Abban az esetben, ha a kőolaj hordónkénti világpiaci ára 50 dollár feletti, a jövedéki adó 152,55 forint (380 forintos euróárfolyammal számolva 40 eurócent), ellenkező esetben pedig 157,55 forint (41,5 eurócent). A gázolaj esetében a két adómérték 142,9, illetve 152,9 forint (37,6 és 40,2 eurócent). Vagyis 2024 elejétől a jövedéki adó emelkedni fog, hiszen a jövedéki adóval megemelt árra is jön forgalmi adó, vagyis az államkassza duplán jól jár.

41 forintos drágulás

A végfogyasztó majd minimálisan 41 forintos drágulást észlel a kutakon. A Holtankoljak.hu pénteki adatai szerint a magyarországi kutakon ilyen átlagárakkal találkozhatunk: 95-ös benzin: 570 Ft/liter, gázolaj: 593 Ft/liter. Vagyis a dízel és a benzin is bőven 600 forint felett lesz literenként január közepétől.

Két lépéses áremelés

Orosz András, a MOL magyarországi kiskereskedelmi igazgatója az Indexnek elmondta a vállalat két részletben érvényesíti a kötelező jövedékiadó-emelést: január elsején, illetve a hónap közepén megosztva, először 20, majd 21 forinttal hajtják végre az adóemelést.

Segítenek a vásárlóknak

A szakember hozzátette: A 41 forintos áremelést – az idei év második felében tapasztalt árcsökkenések miatt – könnyedén érvényesíteni lehetne az árakban, a fogyasztás nem esett volna vissza. A Mol-csoport a mostani döntésétől azt reméli, hogy ezzel komoly segítséget tudnak nyújtani a családoknak, a vásárlóiknak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció