Az Országos Taxis Szövetség elnöke, Metál Zoltán szerint versenyképes a hazai szolgáltatás, mégis úgy tűnik, hogy a Bolt Taxit ki szeretnék szorítani a piacról. Arra ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ha egy vetélytársukra más szabályok vonatkozhatnak, akkor a hazai cégek hátrányba kerülhetnek.

Fogást találhattak a taxisok a Bolton

Az észt háttérrel rendelkező technológiai vállalat védjegyhasználati gyakorlatát sérelmező beadványt küldött Budapest Főváros Önkormányzatának az Országos Taxis Szövetség, írta meg az Index. A taxisok célja, hogy egyenlőek legyenek a versenyfeltételek a hazai taxis társaságok és az olyan szolgáltatók számára, mint amilyen a Bolt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezt kérik a taxisok az önkormányzattól

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke, Metál Zoltán azt kéri az önkormányzattól, hogy semmisítsék meg a Bolt számára, valamint a vele érvényes szerződésben álló vállalkozások számára megadott személytaxi-szolgáltatási engedélyeket. Ezeket még 2021-ben adták ki, ám Metál Zoltán szerint ez jogellenesen történt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ez áll a dokumentumban

Az pontosan meg van határozva, hogy személytaxin milyen milyen egységes szabadjelző és logó helyezhető el, amitől csak védjegyoltalom alatt álló szabadjelzővel lehet eltérni. Ennek azonban szigorú feltételei vannak. Ehhez ugyanis a logónak védettnek kell lennie, továbbá jóváhagyás is szükséges.

Kisbetű és nagybetű: nem mindegy

A Bolt HTX Kft., valamint a vele szerződésben lévő személytaxis vállalkozók formájában, betűtípsában és színválasztásában is karakteres “Bolt Taxi” feliratú szabadjelzőt használnak. Fontos, hogy a két szó, mind a Bolt, mind a Taxi nagybetűvel kezdődik. Ehhez a BKK, mint kijelölt közlekedésszervező nyilatkozata szerint jóváhagyással is rendelkeznek. A nyilvános magyar védjegyregiszterből kiderül, hogy a Bolt franchise nemzetközi anyavállalata “BOLT TAXI” szóvédjeggyel rendelkezik. A taxisok szerint tehát csupa nagybetűvel kellene írni mind a két szót.

Nem elég a szóvédjegy

Ez azonban nem felel meg a “védjegyoltalom alatt álló szabadjező” fogalmának, így a közlekedésszervezői jóváhagyás nem is történhetett volna meg. Ehhez ugyanis ábrás védjegyre van szükség, a szóvédjegy nem elegendő.

A Bolt autóinak oldalán sem stimmel a logó

A Bolt franchise nemzetközi anyavállalata Észtországban rendelkezik egy olyan ábrás védjeggyel, ami a fővárosi autókon is látható, írja a lap. Ugyanakkor ezek színválasztása fordított: míg itthon zöld alapon vannak fehér betűk, addig az észteknél bejegyzett védjegy fehér alapon tartalmaz zöld betűket.

Súlyos jogsértés történhetett

A taxisok azt állítják, hogy a BKK döntése súlyosan jogsértő. A BKK ugyanis jóváhagyást adott a Bolt HTX Kft. diszpécserszolgálatának és a vele szerződésben álló vállalkozásoknak az egységestől eltérő szabadjelző felszerelésére, valamint a logó személytaxik ajtajain való elhelyezésére. Metál Zoltán ez ellen tiltakozik.

Ezek is érdekelhetnek!

Még így is versenyképes a hazai szolgáltatás

A lap rákérdezett arra is, hogy a hazai taxitársaságok versenyképesek-e a Bolttal szemben a szolgáltatás színvonalát illetően. Erre Metál Zoltán azt válaszolta, hogy a szolgáltatás színvonala függ attól, hogy a hagyományos szolgáltatók mikor és milyen mértékben képesek a fejlesztéseiket megvalósítani. Ezt a nyereségből tudják kigazdálkodni azok, akik idehaza befizetik az adókat és a járulékokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha van olyan versenytárs, akikre más szabályok érvényesek, akkor bizony a hagyományos hazai cégek ennek következtében versenyhátrányba kerülnek. Nem rejtette véka alá, hogy ez érintheti a szolgáltatás színvonalát is. „Ennek ellenére kijelenthető, hogy versenyképes a hazai szolgáltatás” – szögezte le az OTSZ elnöke. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Bolt Taxi – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu