Elkezdődött a műtétek elhalasztása a kórházakban, mert bővíteni kell a Covid-betegek fogadására alkalmas ágyak számát. Erről az Országos Kórházi Főigazgatóság küldött levelet a kórházaknak. Közben a szerdai adatok szerint 8434 új fertőzöttet igazoltak, 4830 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 463-an vannak lélegeztetőgépen.

Sok műtétet lemondanak

Aki már benn van a kórházban azt megműtik, de akit még nem vettek fel, és halasztható a beavatkozása, annak lemondják az operációját – ez olvasható ki abból a Népszava birtokába került levélből, amit az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettese, Takács Péter küldött a centrumkórházak vezetőinek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megfelelő hangvétel

A levelében a főigazgató-helyettes azt kéri: „Empatikusan, kellő rutinnal rendelkező kollégák, megfelelő hangvétellel rendezzék a lemondásokat!”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Betegek védelme

A levelet vasárnap küldték ki, pedig az operatív törzs a nyilvánosság előtt tegnap is csak lehetőségként beszélt minderről. A reggeli adatközlésben úgy fogalmaztak: a „betegek védelme és az egészségügyre háruló teher csökkentése érdekében” egyes kórházakban ismét szükségessé válhat a halasztható műtétek elnapolása, illetve növelték a koronavírusos betegek ellátásra kijelölt ágyak számát is.

Az ágyak 20%-át kell felszabadítani

Az OKFŐ főigazgató-helyettesének levelében az áll: az intézmények ágyainak húsz százalékát kell felszabadítani úgy, hogy abból minden tizedik lélegeztetésre, illetve intenzív ellátásra is alkalmas legyen. Az ágyfelszabadítás a jelenlegi covid-ellátó kapacitásnál 67 százalékos növekedést jelent, ezen belül az intenzív ágyak számát 44 százalékkal kell bővíteni.

Korlátozások

Mivel ez az átcsoportosítás nyilvánvalóan megakasztja a szokásos betegellátást a levél ahhoz is iránymutatást ad, hogy ezt a leállást hogyan hajtsák végre. Azt írják: „A COVID kapacitások bővítéséhez szükség lehet a tervezhető műtétek és fekvőbeteg-ellátások korlátozására, hogy megfelelő mennyiségű humánerőforrás álljon rendelkezésre a COVID osztályokon.” Ehhez szempontokat is megadott Takács Péter.

Aki bent van, nem küldik haza

Mint fogalmazott: „Lehetőség szerint a műtétre már befektetett betegek esetében a beavatkozások még történjenek meg, senkit ne küldjünk haza, ha már az osztályra felvettük. Elsősorban az anesztéziát igénylő tervezett beavatkozások korlátozhatók, az anesztézia nélkül végezhető műtétek (pl. szemészet) megtartására törekedni kell. A daganatos megbetegedéssel összefüggő és sürgősségi beavatkozások továbbra is korlátozás nélkül biztosítani kell” – írta a főigazgató-helyettes.

Mindenhol fogadni kell a koronásokat

Legutóbb alig több mint egy hete bővítette a covid-betegek fogadására alkalmas kapacitásokat Kásler Miklós szakminiszter. Akkor az volt az utasítás, hogy már nem csak a centrumkórházaknak, hanem az ország minden alkalmas intézményének fogadnia kell a koronavírus-fertőzötteket.

Egyre több a fertőzött

Közben a szerdai adatok szerint 8434 új fertőzöttet igazoltak, elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 31 619 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma pedig 78 025 fő. 4830 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 463-an vannak lélegeztetőgépen. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Covid-beteg ellátása egy kórházban – Fotó: MTI/Vajda János