Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta október 23-a alkalmából több helyütt is megemlékezéseket tartanak főváros szerte, továbbá tüntetések is szerveződnek, egyebek között a hetek óta demonstráló tanárok és az őket támogató diákok és szüleik is megmozdulásra készülnek.

Orbán nélkül

Mint azt lapunk is megírta Orbán Viktor miniszterelnök nem tartózkodik Budapesten, így beszédet sem mond, tömeges megmozdulás azonban várható: délután 4-től a hetek óta demonstráló tanárok, valamint a velük szimpatizáló diákok és szüleik fognak a Kálvin téren gyülekezni. BudaPestKörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A DK is megemlékezett

Az október 23. alkalmából a nemrég álkormányt alapító Demokratikus Koalíció is tartott megemlékezést, melyen közölték: az a kormány, amelyik nem ismeri el az ukrán nép jogát az önrendelkezéshez, a szabadsághoz, méltatlan 1956 örökségéhez. A DK egyébként a tanárok tüntetéséhez is csatlakozik, Facebook oldalukon közzétett posztjukból kiderül: Dobrev Klára a 16 órakor kezdődő, Kálvin térről induló diáktüntetésre fog kimenni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezt mondta Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc az online formában közvetített megemlékezésen egyébként úgy fogalmazott, hogy 56 szelleme ma Herszonban küzd, az a kormány pedig, „amelyik orosz érdekeket szolgál, amely Oroszországnak keres mentséget, amely parolázik az orosz hatalommal, az (…) meghazudja, elhazudja, meggyalázza 1956-ot”.

Önrendelkezés

A mai magyar kormány szuverenitásért harcol, ott, ahol önrendelkezés van, és szabadságot „hazudik” ott, ahol önkény van – jelentette ki a DK elnöke, hozzátéve, együttműködni Európa népeivel nem az önrendelkezés feladása, hanem önrendelkezésünk önkéntes egyesítése.

Konfliktus a Nyugattal

A pártelnök hangsúlyozta, a magyar történelem haladónak tekintett szakaszaiban Nyugaton, a Nyugathoz kötve keresték Magyarország helyét. A mai kormány ennek az ellenkezőjét teszi, emberemlékezet óta ez az első olyan kabinet, amelyik önszántából és nem külső hatalmi befolyás alapján keresi a konfliktust a Nyugattal – mondta.

Önkényes hatalom

Gyurcsány Ferenc hozzátette, az a kormány, amelyik nem biztosítja a szabad szó, a szabad sajtó és a szabad egyházalapítás jogát, nem a nemzet szabadságát, hanem a hatalom önkényét hozza el.

Amit Orbán hisz

A DK-elnök úgy fogalmazott: azt, amit a „mai kormányfő pávatáncnak hisz, a relativizálás politikáját, Mindszenty minden bizonnyal undorral figyelné”.

A szabadságért meg kell harcolni

Végül kijelentette, hogy szabadságot nem adják, azt meg kell teremteni, a szabadságért naponta meg kell küzdeni, ahogy a demokráciáért is.

A Momentum is emlékezett

A szabadságharc első lépése annak a kimondása volt, hogy nem akarunk tovább hazugságban élni – közölte a Momentum Mozgalom elnöke 1956-ra emlékezve vasárnap. Gelencsér Ferenc beszédében kiemelte: 1956. október 23-án a legkülönfélébb emberek találtak egymásra a kommunizmus hazugságainak elutasításában, és ez alapjaiban rendítette meg az akkori diktatúrát.

Önbecsapás

Fiatalok és idősek, budapestiek és vidékiek, férfiak és nők, munkások és értelmiségiek, konzervatívok, liberálisok és a rendszer „önbecsapással leszámolni képes korábbi hívei” együtt vallották: elég a hazugságokból, ideje kimondani az igazságot! – idézték a közleményben az elnököt.

Az akkori diktatúra

Hozzátették, a Momentum vezetője szerint az akkori diktatúra külföldi ügynököknek állította be a forradalmárokat, pedig ők csak azokért az értékekért harcoltak, amelyek „sajnos ma is hiányoznak: szabad oktatás, szabad egyetem, szabad sajtó, szabad választások”.

Intő jel a mai hatalom birtokosainak

„Most őket ünnepeljük, és azt, hogy kimondták az igazságot akkor, amikor tilos volt. Legyen ez intő jel a hatalom mai birtokosainak is. Az igazságot el lehet leplezni ideig-óráig, de az igazság iránti vágyat sosem lehet legyőzni” – zárta beszédét a Momentum tájékoztatása szerint a párt elnöke.

Forgalomkorlátozás

A rendezvények miatt egyébként ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2022. október 20. és október 24. között Budapest 1., 2., 5, 6. és 11. kerületében, részletek ITTA BudaPestKörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

1956-ra emlékszik az ország, közben pedig több ezer tanár tüntet tovább – Lezárások is lesznek főváros szerte, térképen mutatjuk, merre nem érdemes autóval menni

Kiemelt kép: YouTube