Egy asszony elhitette magáról, hogy ő maga az ördög. Lába közé kapta a seprűt, üvöltözött és így rabolt ki egy olyan asszonyt, aki elhitte neki, hogy tényleg ő az ördög. Az esetet bírósági tudósításként írta meg a Budapest Környéke című újság 1907-ben akkor, amikor a ma már csaknem 50 ezres város, Dunakeszi még csak egy falu volt és sok olyan ember lakta, akik a hiedelmek rabjai voltak. Patkányfarok a ruhán és kutyaszőr a zsebkendőben,

Merész dolog

„Furfangos cigánnő felett ítélkezett a Pestvidéki Királyi Törvényszék. Virág Karolin gödi téglavető átrándult Dunakeszire, hogy kártyavetéssel, egy kis pénzre tegyen szert. Nem igen kedvezhetett neki a szerencse, mert egy merész dologra szánta el magát” – írja a korabeli lap.

„In vagyok azs erdeg!”

Veres István háza előtt meglátott egy seprűt, azt a lába közé kapta, belovagolt a házba, ahol csak a felesége, Veres Istvánné volt egyedül, aki ijedtében mozdulni sem mert. Rémülete csak tovább fokozódott, amikor a seprűs asszony így mutatkozott be: „In vagyok azs erdeg, mingyá szit tiplek, ha nem fogadsz szót!” Majd azzal fenyegette az asszonyt, hogy a sárkányok is jönnek utána, ha nem teszi meg, amit neki parancsol. Ezután leült az asztalhoz, az asszonnyal hozatott magának ételt és nekiállt falatozni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ráparancsolt az asszonyra

Ezt követően ráterített egy lepedőt a padlóra és ráparancsolt az asszonyra, hogy rakjon rá ruhaneműket, edényeket és pénzt. Veresné, aki annyira babonás volt, hogy azt hitte, tényleg az ördöggel van dolga, vakon engedelmeskedett és 25 korona értékű ingóságot kötött össze a batyuba.

Két deci rum

A korabeli bírósági tudósítás alapján elképesztő, de a rabló annyira biztos volt abban, hogy Veresné az ördögnek tartja őt, hogy még elküldte két deci rumért és szivarért a közeli üzletbe. Előtte megfenyegette, ha szólni mer valakinek, rögtön itt lesznek a sárkányok.

Fenyegetés

Veresné babonás félelemmel engedelmeskedett, el is hozta a rumot és a szivart, amit a rabló megivott. Mivel az alkoholtól kissé benyakalt, érezte, hogy a nehéz batyut nem fogja tudni cipelni, ezért újra ráparancsolt Veresnére, hogy vegye a vállára és kövesse őt. A falu végéig mentek, majd átvette a batyut és ismét megfenyegette az asszonyt, hogy ne merjen senkinek sem szólni.

Így nézett ki 1907-ben a Budapest Környéke

Forrás: Országos Széchényi Könyvtár

Szomorú tekintet

Az 1907-es tudósítás szerint Veresné visszament a faluba, nagy nyomást érzett a szívében, amit az ördög megrontásának tulajdonított. Ezt követően napokig szomorú arccal járkált, ami feltűnt a szomszédasszonyoknak, akik kérdezgették mi történt. Végül elmesélte nekik az ördöggel való találkozását.

Levágták a macskák farkát

A barátnői között nagy lett a rémület. Az idősebb asszonyok felfegyverezték magukat. Ki patkányfarkat kötött a ruhájára, mások macskafarkat hordtak a keblükben, de volt olyan is, aki tehénszőrt csomagol a zsebkendőjébe és azt tartotta magánál.

Feljelentés

Veresné továbbra is szomorú volt és szívnyomást érzett, ezért az eset után egy héttel elment az orvoshoz, akinek elpanaszolta a baját és elmondta neki mi történt. Az orvos természetesen azonnal feljelentést tett a csendőrségen, akik kinyomozták, ki lehetett az ördög. A gödi asszonyt, Virág Karolint meg is találták, az elvitt holmik is előkerületek.

Három hónap fogház

A korabeli bírósági tudósítás szerint a tárgyaláson élénk derültséget keltett Veres Istvánné, még ott is félt a magát ördögnek kiadó asszonytól. A bíróság végül a gödi tolvajt zsarolás és orgazdaság vétségében mondta ki bűnösnek és három hónap fogházra ítélte.

Kiemelt kép: Dunakeszi, Szent Imre tér, Szent Imre-templom – Forrás: Fortepan.hu/BPK-grafika