Egy teherautó lecsapódó rámpája zúzott halálra egy férfit az utcán a Pest vármegyei Diósdon. A szörnyűséget a helyszínről származó információk szerint a munkás párja is végignézte. A brutális baleset sokkolta a helyieket, ami történt, az még az erős idegzetűeknek is sok volt.

Markolót próbáltak leemelni

A tragikus balesetről a Budapestkörnyéke.hu az első között számolt be csütörtökön. Azóta kiderült, hogy három férfi próbált egy markolót leemelni a teherautóról, amikor a rámpa rácsapódott az egyikükre és teljesen összezúzta a testét. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Esély sem volt

A 38 éves munkásnak esélye sem volt arra, hogy ezt túlélje, azonnal szörnyethalt. A Tények információi szerint a munkagépet kezelő férfi a markolókanállal próbálta meg lejjebb nyomni a rámpát, mert az nem nyílt le teljesen. Ekkor történhetett a tragédia. A rámpa hirtelen lecsapódott, az áldozat pedig alászorult. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az áldozat párja is látta

Úgy tudni, az óriási csattanás után az utcában élők hangos sikítozást hallottak, mert a lecsapódó rámpa alá került férfi párja végignézte a megdöbbentő balesetet.

Egy parkoló bővítésén dolgoztak

A munkások egy parkoló bővítésén dolgoztak. A Tények úgy tudja: egyikük sem volt bejelentve, és a munkavédelemről sem gondoskodtak. Ezért nem csak a rendőrség, hanem a munkaügyi hatóság is vizsgálatot indított a tragédia után.

Mindenkit megviselt a tragédia

Volt, akit annyira megrázott a nyílt utcán történt brutális baleset, hogy sírva beszélt a látottakról. „A fél koponyája ott hevert a földön…” – mondta egy szemtanú.

Traktorral gázolt

A Kékvillogó.hu írt arról, hogy halálos baleset gondatlan okozása miatt emeltek vádat egy zalai férfi ellen, aki tavaly nyáron egy gabonatárolóban pótkocsis traktorjával halálra gázolta munkatársát. A 48 éves férfi és munkatársa tavaly nyáron a gősfai gabonatárolóban a közeli termőföldekről mezőgazdasági vontatóval beszállított gabonát tárolta be. 

Megegyeztek a munkáról

Miután a vádlott, traktorával hátramenetben ürítette a szállítmányát, kiszállt a járműből, és megegyezett a kollégájával, hogy ha végeztek a betárolással, a sértett fogja majd rakodógéppel összetolni a csarnokban leöntött gabonát.

Jelezte, hogy elindulhat

A férfi ezt követően visszaült a járműbe, hogy kiálljon a csarnokból, és a traktor mögött álló munkatársa is jelezte, hogy elindulhat. A könnyebb kihajtás érdekében ekkor a vádlott először hátramenetbe kapcsolt, de közben nem győződött meg a mögötte álló kollégája pontos helyzetéről, akin emiatt átgázolt a járműszerelvény pótkocsijával.

A helyszínen életét vesztette

Az áldozat súlyos koponya- és gerincsérüléseket szenvedett és a helyszínen életét vesztette. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen, indítványozva felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint a járművezetéstől való eltiltást. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a tragédia helyszíne. Fotó: erdmost.hu