Folyamatosan bántalmazta, volt, hogy a házból sem engedte ki feleségét az 52 éves Monor mellett élő férfi. A kegyetlen férj már olyan szinten kínozta feleségét, hogy anyósa feljelentést tett ellene.

Az anyós jelentette fel a vejét

2019 májusában egy 85 éves asszony tett feljelentést végső elkeseredésében bejelentést, mert a lányának válófélben lévő férje bútorral torlaszolta a bejárati ajtaját egy vitát követően, s emiatt nem tudott kijönni a lakrészéből. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Falba verte a fejét

A rendőröknek a feleség is beszélni kezdett. Az évek óta félelemben élő nő beszámolt szenvedéseiről, elmondta, hogy vitába keveredtek a férjével a válás miatt, aminek lezárásaként a férje a falba verte a fejét, majd felrángatta a lépcsőn és bezárta az egyik szobába.

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

 

 

A rendőröket is megfenyegette a férfi

A segélykérésre reagáló járőröknek a férfi azt kiabálta, hogy „ha ide valaki bemászik, akkor azt leszúrom, kezét-lábát levágom”.

Letépte a pizsamáját

A kétségbeesett feleség további bántalmazásokat is beszámolt. Volt, hogy férje a földre lökte és megütötte, lerángatta az ágyról és letépte a pizsamáját. A ruhátlan áldozat sírva könyörgött, hogy hagyja békén, mire szitkok és köpködés volt a válasz.

Mellkasára taposott

Néhány napra rá ismét veszekedésbe torkollott a délután, a férfi földre lökte feleségét, a mellkasára taposott, majd a haját megmarkolva a fejét megint a falba csapta.

Tagadta a bűncselekményt

A monori nyomozók elszámoltatták az 52 éves férjet. Kihallgatásán a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, de a terhére rótt bűncselekményeket tagadta.

Leköpte a feleségét

Védekezésében elmondta, hogy „a feleségem sajnos összejött egy férfival és így akar kicsinálni”. Azt elismerte, hogy volt, hogy mérgében leköpte és szidalmazta is, de állítása szerint ennél tovább nem ment.

Ügyészségi eljárás folyik

Az 52 éves férfival szemben a kapcsolati erőszak, valamint a személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte, így már az ügyészségen van az ügy.A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció