Amint arról korábban beszámoltunk, tavaly szeptemberben leugrott a panelház tetejéről egy fiatal férfi. Az eset után a rendőrség megállapította, hogy idegenkezűség nem történt. Édesanyja a tragédia után nyomozásba kezdett, első perctől kezdve biztos abban, hogy 23 éves fiát megölték.

Az ügyészséghez fordult

A rendőrség elutasította a panaszát, amit a nyomozás megszüntetése miatt fogalmazott meg, bizonyítékaival az ügyészséghez fordult, ahol végül meghallgatásra találtak a szavai.   A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezt írta az ügyészség

„Az ügyben a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség hatályon kívül helyezte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság feljelentés elutasításáról rendelkező határozatát, egyidejűleg emberölés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a nyomozást elrendelte. Az ügyészség határozata szerint az elhunyt halálának körülményeit nyomozásban kell vizsgálni” –írta a Blikknek dr. Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Rossz társaságba keveredett

Az édesanya elmondása szerint Zsolt rossz társaságba keveredett, s a halála előtt többekkel is konfliktusa volt. A családja szerint elszámolási vita állt a háttérben, amit mindenképpen rendezni akart. A halálba pedig éppen azon férfi házának tetejéről zuhant, aki, az édesanyja szerint, becsapta, hátba szúrta őt.

Nem hallgattak ki senkit

„A rendőrök nem derítették fel kellő alapossággal, hogy a fiam közvetlenül a halála előtt kikkel volt, illetve hogyan került fel a tízemeletes ház tetejére. Nem hallgattak ki tanúként sem engem, sem az élettársamat, de a ház lakóit sem, akik információkkal rendelkezhetnek a gyerekem halálának körülményeiről” – mondta a gyászoló anya.

Konfliktusa volt

Erzsébet szerint a rendőrök nem szereztek be minden fellelhető kamerafelvételt sem a környékről, ahogy azt sem tisztázták, hogy „a fiam a halálát megelőző napon kikkel került konfliktusba, és emiatt kiknek állhatott érdekében, hogy ne legyen többé”.

Nem zárható ki a bűncselekmény

Erzsébet élettársa adatgyűjtést végzett Zsolt halála után, több bizonyítékot beszerzett, így vetődött fel a családban, hogy a fiatal férfit nem baleset érte. Az ügyészség január 8-án kelt határozatában,  az áll, hogy a nyomozó hatóság feljelentés elutasításáról szóló határozata több okból megalapozatlan. Azt is leírják, hogy egyelőre nem ismertek a fiatalember halálának körülményei, ezért – az édesanya által elmondottakkal egyetértve – nem zárható ki, hogy bűncselekmény történt.

2 milliót ajánlott

„A történtek óta nincsen se éjjelünk, se nappalunk. Ezzel kelünk és fekszünk, nem is tudok a gyásszal foglalkozni, csak azzal, miért nincsenek elszámoltatva azok, akiknek felelősségük volt ebben. A fiam szeretett élni, soha nem dobta volna el magától” – mondta az anya, aki 2 millió forintot ajánlott fel annak, aki érdemi információval tudja segíteni a nyomozást.   A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció