A fizetőképes rákbetegek is előbb juthatnak kezeléshez a volt zuglói fideszes polgármester cége által koordinált rendszerben, mint azok, akik nem képesek az állami ellátásból kilépni – írja közösségi oldalán Hadházy Ákos. Zugló független képviselője szerint ez az egyik legsúlyosabb tanulsága az Uzsoki Utcai Kórházban bevezetett VIP-ellátásnak.
VIP-osztály
Az ellenzéki politikus tavaly nyáron kezdte el nyomozni, hogyan működik az Uzsoki VIP-osztálya, miután jelentkezett nála egy idős német állampolgár, akitől 600 ezer forintot kértek egy gyors, soron kívül kivizsgálásért, és erről számlát sem akartak adni. Hadházy Ákos érdeklődésére aztán hónapokig nem adták ki a rendszer működését megalapozó dokumentációt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Megkapta a szerződéseket
A független országgyűlési képviselő „némi keménykedés” árán a napokban megkapta azokat a szerződéseket, amelyek az Uzsoki és Papcsák Ferenc cége, a Magyar Egészségügyi Szolgáltatóház Kft. között jöttek létre.
Hirdetés
Papcsák cégének kell fizetni
A végül a Transparency International Magyarország közreműködésével megszerzett szerződésekből Hadházy szerint az látszik, hogy a Szolgáltatóház Kft. valójában nem végez érdemi tevékenységet, csak kapuőrként beáll a beteg és a kórház közé.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Egy bérelt szobában dolgoznak
„Bérelnek egy kis szobát a kórházban, nyilván ott kell jelentkezni a betegeknek. Papcsákék szedik be tőlük a pénzt, aminek egy részét megtartják, a többit pedig továbbadják az intézménynek. És nem, nem a külföldi pácienseknek szól a külön elbánás – bár a szerződés preambuluma arról szól, hogy a kórház csak külföldi, magyar TAJ-számmal rendelkező betegeknek végez fizetős ellátást –, hanem azoknak a magyaroknak is, akik nem akarnak éveket várni egy műtétre, és ezért tudnak fizetni is” – írta honlapján a képviselő.
Több százmilliós bevétel
Zugló volt fideszes polgármesterének, Papcsák Ferenc kft-jének, a hivatalos adatok szerint egyetlen alkalmazottja sincs, 2023-ban 356 millió forintos bevételre tett szert. A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsági elnöki posztját betöltő cégtulajdonos 17 milliós osztalékot ki is vett belőle.
Árlista
A szerződés mellé a kórház elküldte 2024 tavasza óta érvényben lévő 22 oldalas árlistát is, melyet a kórház főigazgatója, Ficzere Andrea és a gazdasági igazgató, Leitner Béla írt alá. A lista élén az ortopédiai műtétek állnak, a csípő- és térdprotézisért 2-3 millió forintot is elkérnek. A fül-orr gégészeten 5,6 millió forintot kérnek a nyelvgyöki rák eltávolításáért. A full extrás kardiológiai csomagot „Kánaánnak” nevezték el, az 120 ezer forintba kerül.
Gazdagodó politikus
“Szerintem önmagában a VIP osztály létezése aggályos, hiszen olyan ellátásokért kérnek nem kevés pénzt, amelyeket elvileg a társadalombiztosítás fedezne. Pont a VIP ellátás léte jelzi, hogy nem lenne szükség hosszú várólistákra, van ember és kapacitás is, csak a kormány nem fizet eleget a kórházaknak – ezért aztán beszedik kerülőúton, így ráadásul még egy politikus is gazdagodik rajta”– írta Hadházy Ákos.
Onkológiai kezelés, pénzért
A képviselő szerint igazán felháborító, hogy onkológiai műtétek is szerepelnek a listán, vagyis „a rákos betegek közt is képesek különbséget tenni, és előre venni azokat, akik tudnak fizetni”. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Uzsoki Utcai Kózház