Az operatív törzs szombaton sem adott választ arra, hogy a kormány közli-e a Budapestre vonatkozó koronavíurs-fertőzöttségi adatokat, pedig azok járnak a fővárosiaknak, akik eddig „tiszteletreméltó belátással” tartották magukat a korlátozó intézkedésekhez – közölte a főpolgármester szombaton.

Karácsony Gergely bejegyzésében kifejtette, továbbra is követelik a fővárosi fertőzöttségi adatokat, mert azokra egyre nagyobb szükség van a város újranyitásának tervezése miatt, de azért is, mert „szaporodnak az ellentmondások, egyre több a tisztáznivaló”.

Példaként említette, hogy az operatív törzs szombaton szokásától eltérően nem közölte, hányan vannak kórházban, és hányan lélegeztető gépen. „Miért maradt ki ez az adat?” – kérdezte Karácsony Gergely.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szerinte nagyon fontos lenne tudni azt is, miért tűnt el közel négyezer adat egyik napról a másikra a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapjáról. Azt kérdezte, igaz-e a feltételezés, hogy az eltűnt adatok alapján már március elején nagyobb arányú lehetett a fertőzés.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, nagyon fontos lenne látni, hány lakossági és intézményi, vagyis elsősorban kórházi fertőzést regisztráltak. A főpolgármester ezzel kapcsolatban megjegyezte, a magánegészségügyben végzett, megbízhatónak tekinthető 1800 teszt 0,3 százaléka lett pozitív.

„Ez is azt a gyanút erősíti: a járvány elsősorban a kórházakban és a kórházakból fertőz” – közölte. Karácsony Gergely szerint amennyiben ez igaz, akkor „elképesztő felelőtlenség” volt a fővárosi kormányhivatal részéről megtiltani a kórházból kikerülő betegek tesztelését.

A kormányhivatal döntése segíthette a járvány terjedését?

Ahogy azt április 10-én az elsők között megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírortálon Karácsony Gergely szerint az itt elérhető levél “a járvány budapesti terjedésével kapcsolatos legfontosabb dokumentum”. Mint írta, ez annak kapcsán született, hogy egy idősotthon vezetője arra kérte  a kórházat, csak negatív teszttel küldjön vissza idős lakót az intézménybe.

A kórház erre a hivatalos dokumentumra hivatkozva utasította el a tesztelést. A fővárosi kormányhivatal vezetője ugyanis írásba adta, hogy „szakmailag nem indokolt” a beteg tesztelése, ha másik intézménybe küldik őket.

A Karácsony Gergely által bemutatott levélben Sára Botond kormánymegbízott nevében Vass Csaba helyettes fővárosi és megyei tisztifőorvos azt írta, hogy “a negatív teszt csupán azt jelenti, hogy a mintavétel időpontjában nem volt kimutatható a vírus. Ez az eljárás álbiztonságot adhat, ill. fölösleges laboratóriumi vizsgálatokat, költségeket generál”. A levélben ezért arra kérték a fővárosban és Pest megyében található fekvőbeteg-ellátó intézményeket, hogy “a betegek átvételét, átadását ne nehezítsék meg az amúgy is járványos időszakban”.

MTI, Kiemelt kép forrása: MTI/Árvai Károly