„Elfáradtunk, mert ez a most már öt éve tartó kötéltánc pont azt a kíváncsi és alkotni vágyó energiát veszi el mindenkitől, amiért érdemes és élvezetes színházat csinálni” – ezzel a gondolattal jelentette be hétfőn a budapesti Átrium Színház, hogy a következő évad végén befejezi működését. A társulat már egy ideje küzd a fennmaradásért, nemrég támogatóik és a nézők segítségével jött össze egy olyan összeg, amivel egy ideig fenntarthatóvá vált a működésük.

Befejezi az Átrium

„Kedves Nézőink, sajnálattal jelentjük be, hogy az Átriumban zajló színházi tevékenységünket a most kezdődő évad végével, 2024 nyarán befejezzük” – jelentette be hétfőn az Átrium. Közleményükben azt írták, sok erőt adott a teljes színházi csapatnak a tavaly nyári közösségi kiállás az Átriumért, azóta is ebből az energiából léteznek, de be kell látni, nincsen remény arra, hogy méltó és kiszámítható környezetben folytassák a munkánkat”. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fenntarthatatlan a helyzet

„Egy olyan intézményt tartunk fenn, amelyben egy ember három helyett dolgozik, ahol egy pillanatra sem lehet nem százhúsz százalékot nyújtani, ahol minden egy hajszálon múlik. Azelőtt szeretnénk befejezni, hogy ez elkezdene látszani a művészeti munkánkon, kollégáink mentális és fizikai egészségén. A jelenlegi helyzet emberileg és szakmailag is fenntarthatatlan” – fogalmaztak.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Belefáradtak

„Elfáradtunk, mert ez a most már öt éve tartó kötéltánc pont azt a kíváncsi és alkotni vágyó energiát veszi el mindenkitől, amiért érdemes és élvezetes színházat csinálni” – tették hozzá.

A független kultúra kivéreztetése

„Amit a magyar kultúratámogatásról el lehet mondani, elmondtuk, nem írunk ide regényeket arról, hogy a független kultúra szisztematikus kivéreztetése zajlik, sokkal fontosabb a köszönet” – írják, megköszönve a nézőiknek, a mecénásaiknak, a barátaiknak és az önkormányzatnak a támogatást.

Egy évaduk maradt

„A fentieknek megfelelően az Átrium Mecénás Klubot és a támogatási programokat szeptember 1-jével megszüntetjük. Akinek 2023. szeptember 1-jén érvényes tagsága van, azok jogai és kedvezményei a kifutásig érvényesek maradnak. Egy évadunk maradt arra, hogy együtt elbúcsúztassuk azt a színházat, amit csinálunk. Szeretnénk szabadon együtt örülni annak, hogy még van egy évad, amire várunk mindenkit szeretettel!” – írják.

Nincs állami támogatás

A független színházak szinte semmi pénzt nem kaptak a kormánytól, a legtöbben nagyon kevés pénzből működnek, sokan a megszűnés szélére kerültek.

Akik bíztak bennük

„Köszönjük az önkormányzatoknak, amelyek segítették a művészeti munkánkat, külön a II. Kerületi Önkormányzatnak, akikkel az utolsó nagyszínpadi bemutatónkat, a Holt költők társaságát is együttműködésben hozzuk létre. Köszönjük az épület tulajdonosainak, akik nagylelkűen rendelkezésünkre bocsátották az épületet, és bíztak abban, hogy színvonalas, értékes és közérdeklődésre számot tartó kultúrát fogunk csinálni itt” – írták.

„Köszönjük, hogy jól költitek a közpénzt”

Az ismert műsorvezető, Lilu 24 órán át elérhető Instagram-történetében reaglt a fejleményekre, és megidézte Mészáros Lőrinc luxusnyaralását is. „Vajon az Átriumot hány Lölő-jacht megtankolásából lehetett volna megmenteni? Kettő? Három? De megértem. Ez fontosabb. Köszönjük, hogy jól költitek a közpénzt. Hogy nem hagyjátok, hogy buta színházakra, kórházakra, tanárokra menjen el. Köszönjük” – fogalmazott Lilu.

Kitalálják, hogyan tovább

„Természetesen minket – az Átrium színház, mint épület és kulturális tér „gazdáit” (tulajdonosait) – is rémségesen elkeserít, hogy az épületet az elmúlt 6 évben használó, a színházat előadásokkal, fénnyel, jó kedvvel és közönséggel megtöltő csapat, a Kultúrbrigád / Thea Art Non-profit Kft. csapata elfáradt a küzdelemben és búcsúévadot volt kénytelen meghirdetni. Az Átrium azonban nem szűnik meg, és mindent megteszünk, hogy meghatározó kulturális térként fennmaradjon. Reményeink szerint egy év elég lesz arra, hogy kitaláljuk, hogyan lehet az Átrium egy új felállásban egyszerre sikeres, működőképes és színvonalas, ahogy az utolsó 12 évben is volt” – írták hétfőn a Facebookon az Átrium Vagyonkezelő Kft tulajdonosai.

Szókimondó, független

„Azt gondoljuk, hogy ameddig a közönség a progresszív, szókimondó, független színházra jegyet vált, addig az Átrium működni fog” – tették hozzá. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: az Átrium nézőtere. Fotó: Facebook.