A kárpátaljai magyar árvák támogatására hirdettek adománygyűjtő akciót: a pénzadománnyal segíteni vágyókat jótékonysági pálinkázással és előadóművészek, táncosok, zenekarok fellépésével várják a Vörösmarty téri Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásáron szombaton.

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, a Görömbölyi Borbarátok Hagyományőrző Egyesülete és a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásárt szervező Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Hungarikummal a kárpátaljai magyar árvákért! címmel indított adománygyűjtő akciót a kárpátaljai Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon árváinak támogatására.

A Nagydobronyban működő intézmény több mint hatvan lánynak ad otthont, köztük fogyatékkal élőknek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerint a civil világ egyik kulcsa a jótékonyság, a rászorulókon való segíteni tudás. Mint mondta, a Nemzeti Együttműködési Alap, a magyar kormány civil alapja 2019 januárjában írja ki pályázatait a Bethlen Gábor Alapon keresztül.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője kiemelte: a  Vörösmarty téri karácsonyi vásáron a karitatív szervezetek rendszeresen megjelennek, alkalmat tudnak adni annak, hogy segítsünk azoknak, akiknek segíteni kell.

Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke közölte: második alkalommal gyűjtenek a nagydobronyiaknak, februárban Miskolcon szervezték meg az adománygyűjtést és több mint másfél millió forintot adhattak át az intézmény vezetőjének. Hozzátette: az akció keretében szombaton várják az adományozókat a Vörösmarty téren, azonban anyagi támogatást december 10-ig fogadnak.

A Gerbeaud Cukrászda előtt található Jótékony pálinkázás elnevezésű standon a világ legnagyobb pálinkáspohara címet viselő, 32 literes pálinkáspohárból kóstolhatják meg a pálinkát az adományozók, akiket emlék pálinkáspohárral is megajándékoznak.

Az adománygyűjtés ideje alatt szombaton, az adventi vásár színpadán a gyermekotthont támogató előadóművészek, táncosok, zenekarok lépnek fel, köztük az Agyagbanda Zenekar, a Kiss Kata Zenekar, Sáfár Mónika színművész, Teremi Trixi színművész és Hábel Ferenc táncművész-koreográfus és gyermekeik, valamint az ExperiDance Táncakadémia 16 növendéke.

A rendezvény fővédnöki tisztét Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, védnökségét Balla Valéria V. kerületi alpolgármester és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora vállalta, aki az adományt el is juttatja Nagydobronyba.

MTI, Kiemelt kép: danubiushotels.com