A koronavírus-járvány elleni védekezés keretében a budapesti Heim Pál Gyermekkórháznál is katonai sátrat építettek csütörtökön a kórházba érkező gyermekek előszűréséhez.

A Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézet sürgősségi betegellátó osztályának főorvosa, Bognár Zsolt a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: március 21-ével, kórházuk lett kinevezve a közép-magyarországi régióban a fertőzésgyanús, és igazoltan koronavírusos gyermekek ellátásának felelős intézményeként. Ennek keretében az elmúlt napokban kialakítottak egy önálló Covid-pozitív osztályt, amelynek intenzív részlege is van.

Annak érdekében, hogy a sürgősséggel érkező betegeket elkülöníthessék azoktól, akik koronavírus-gyanús háttérrel érkeznek, segítséget kértek a Magyar Honvédségtől. Ennek nyomán egy előszűrő sátrat állítottak fel az intézmény udvarán. A sátorban elvégzik a szükséges elővizsgálatokat, hogy eldöntsék: az érkezők potenciálisan fertőzöttek-e.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kérdésre válaszolva elmondta, igazolt koronavírusos gyermek nincs az intézményben, de gyanús eseteket vizsgálnak.

Kopcsó István, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke azt mondta, hogy járványügyi szituációban a Magyar Honvédség hármas szerepkört lát el. Először is, minden körülmények között képeseknek kell lenniük alapfeladatuk ellátására, a haza védelmére. Ehhez fitt katonákra van szükség, meg kell őrizni katonáik egészségét.

Második feladat a főerők támogatása, jelen pillanatban a rendvédelmi és egészségügyi szervek támogatása. Harmadik feladatuk pedig rendelkezésre álló kapacitásaik függvényében teljesíteni a hozzájuk érkező kéréseket.

Muzsay Ildikó, a Magyar Honvédség Egészégügyi Központ operatív csoportvezetője azt hangsúlyozta: katonanőként, édesanyaként és leendő nagymamaként számára kifejezetten öröm, hogy segíthetnek a Heim Pál Gyermekkórház dolgozóinak. Nagy örömmel osztják meg tapasztalataikat, hogy minél nagyobb biztonságban tudják a gyermekeket és az édesanyákat – tette hozzá.

Tábori kórház épült a Szent László udvarán is

Ahogy azt korábban megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon egy nap alatt állítottak fel tábori kórházat, sátorrendszert a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán.

A járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel hétfőn és kedden a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal kiegészülve, a kórház megsegítése céljából, telepítette a Role-1 típusú tábori sátorrendszert.

Kopcsó István, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke szerint olyan modern sátorrendszert állítottak fel, ami rugalmasan alakítható a feladatellátáshoz szabva.  A járvány jelenlegi fázisában a sátor nagyon jól használható betegek előosztályozására, lehetővé teszi, hogy a betegek a lehető legrövidebb időn belül kerüljenek az ellátásuk szempontjából legoptimálisabbnak számító helyre.

A telepített sátorrendszer ellenáll akár óránkénti száz kilométeres erősségű szélnek is, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembe helyezése után tíz perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket.

MTI, Kiemelt kép: Katonai kórház építése a Szent László kórház udvarán – Forrás: Youtube