Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának a főorvosa azt nyilatkozta a közmédiának, hogy az oltásra jelentkezők számára a legmegfelelőbb vakcinát a gyártói ajánlások alapján választhatják majd ki a háziorvosok. Az orvos szerint az oltások különbözőek, így azokat nem is adják be csak úgy bárkinek.

Mindenki a legjobb vakcinát kapja

Megnyugtató kijelentést tett Szlávik János a közmédiának, ugyanis mint elmondta, az oltandó páciensek számára a legmegfelelőbb vakcinát fogják ajánlani a háziorvosok, és ezt a gyártói ajánlások alapján fogják tenni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Különböznek az oltások

Szlávik arról is beszélt, hogy az oltások különbözőek, eltérhetnek például abban is, hogy melyiket kinek nem ajánlott beadni. A vakcinák közt akad olyan, amelyiket a legidősebbeknek, míg van olyan is, amit a krónikus betegségekkel rendelkező betegeknek nem ajánlanak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Óvatosak a gyártók

A főorvos kifejtette, hogy a gyártók nem azért nem ajánlják egyes csoportoknak a vakcináikat, mert azok veszélyesek, hanem azért, mert nem rendelkeznek kellő tapasztalatokkal. Elmondta, hogy a gyártók nagyon óvatosan válogatják meg, kiknek ajánlják a védőoltásaikat.

Új mutációk ellen is véd

Szlávik arra is kitért, hogy az oltóanyagok az új vírusvariánsok ellen is megvédenek, legfeljebb kicsit alacsonyabb hatásfokkal. Szerinte a védelemre szükség van, mert a kórházban fekvők száma valószínűleg a gyorsabban terjedő vírusvariációk miatt nem csökken.

Fél évig védettek a koronavírusos betegek

Az orvos elmondta, hogy aki meggyógyul, 3 hónap múlva kaphat oltást, azonban a betegségben átesők szervezete legalább fél évig védett a koronavírussal szemben. Az ismételt megbetegedés ritka, az pedig még ritkább, hogy a második fertőzés súlyosabb következményekkel járna, mint az első.

Védenek a vakcinák

Szlávik János bízik benne, hogy nőni fog az oltási hajlandóság, és a következő hetekben egyre több embert tudnak majd beoltani. A védekezés szerinte azért is fontos, mert a gyógyult betegek olykor hónapokig panaszkodnak gyengeségre, fejfájásra, alvászavarokra, mellkasi nyomásra, viszont a vakcinák ezektől is védenek.

Szomszédunkban gyorsul a járvány terjedése

Ukrajnában ismét tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, szombaton mintegy ötezer beteget jelentettek a hatóságok, ez a szám négyszázzal több az előző napinál. A szomszédos országban így 1.268.049 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma.

Folyamatosan nő a gyógyultak száma

A hivatalosan közölt adatok szerint Ukrajnában eddig 1.112.299-en gyógyultak meg, közülük előző nap több mint hatezren, az aktív betegek száma így mintegy ezerrel 131 465-re csökkent.

Bármivel oltana az egészségügyi miniszter

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter egy televíziós műsorban kijelentette, hogy kész beoltatni magát bármelyik koronavírus elleni védőoltással, amelyet bejegyeznek az országban. A tárcavezető szerinte csak olyan vakcinát jegyeznek be, amely veszélytelen és hatékony. A héten az ukrán kormány határozatot hozott, amelyben megtiltotta mindenfajta, Oroszországban kifejlesztett vagy gyártott koronavírus elleni vakcina és más immunbiológiai gyógyszer bejegyzését, valamint használatát Ukrajna területén. Az ország egyébként jelenleg a Pfizertől vár oltóanyag-szállítmányt, továbbá az AstraZeneca és a Novavax által kifejlesztett vakcinákra vár. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Védőoltás – Forrás: MTI/Mohai Balázs