Lemondta a pilisborosjenői polgármester Menczer Tamás tervezett felszólalását az október 22-i megemlékezésen. Tömöri Balázs Facebook oldalán azt írja, azért döntött így, mert azt szeretné, ha a helyi ünnepség pártpolitika-mentes lenne. 

Beszédet mondott volna Menczer Tamás 

“A holnapi napon a 17 órakor kezdődő nemzeti ünnepen Menczer Tamás országgyűlési képviselő is részt vesz. A falu által szervezett nemzeti ünnepből az 56-os színdarabot megtekinti és a polgármesteri beszédet követően rövid köszöntőt mond ő is a nemzeti ünnep alkalmából. Bizonyára készülnek a Képviselő úrról fotók, amelyeken pilisborosjenőiek nem látszanak: őt (és maximum engem) fotózzák, nem az iskolásokat. Ezt követően Menczer Tamás a pilisszentkereszti ’56-os megemlékezésre eltávozik, egy kollégája marad itt és fáklyával felkísér bennünket a templomkertbe, majd Menczer Tamás OGY-képviselő nevében koszorút helyez el” – írta kedden közösségi oldalán Tömöri Balázs. 

Nem tetszett a helyieknek Menczer jelenléte 

A helyiek nem fogadták kitörő lelkesedéssel Menczer Tamás jelenlétét a helyi ünnepségen. Többen azt írták, hogy semmi szükség sincs gyűlöletkeltésre egy helyi ünnepségen. Többen azt is szóvá tették, hogy jelenleg Vitályos Eszter körzetéhez tartozik Pilisborosjenő, ezért sem értették, hogy miért Menczer Tamás mond beszédet.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Lemondta a beszédet 

“Megosztottság-növelő hatása miatt néhány perce lemondtam Menczer Tamás országgyűlési képviselő október 22-ei nemzeti ünnepen elmondani tervezett pilisborosjenői beszédét.  Nem jól ítéltem meg a napi darálóban a helyzetet és sok más szempont is felmerült és elgondolkodtatott azon felül, hogy figyelembe kell vennem azt is, hogy a falubeli szavazók (is) pártpolitikai alapon megosztottak” – ezt már szerda délelőtt írta Pilisborosjenő polgármestere. 

Méltóságteljes megemlékezés 

“Azt szeretném, hogy maradjanak a faluban megélt nemzeti ünnepeink aktuális pártpolitikától és megosztottságtól-mentes, mindenki számára nyitott és méltóságteljes események a jövőben is.Aminek a történelmi eseményeket feldolgozó iskolai színielőadás hagyományosan a fénypontja. Sokan vannak ezzel így!  Ez az iskola, a szülők, a gyerekek, a falu számára az elmúlt évtizedekben kialakult fontos kincs!” – írta Tömöri Balázs, 

Nem lehet leválasztani a pártpolitikát 

A polgármester azt írta, aki szeretné pártpolitikusokkal ünnepelni, annak lehetősége van vármelyik országos megemlékezésen részt vennie október 23-án Budapesten. “Ez pedig nem azt jelenti, hogy tudomásom lenne róla, hogy Menczer Tamás kampányolni akart volna az október 23-ai ünnepségen, de személyétől nem lehetséges a pártpolitikát elválasztani. Köszönöm véleményeket és visszajelzéseket, a megértést mindenkitől!”

Körzethatárok módosítása 

A Fidesz a 2026-os választásokra jelentősen átrajzolta a választási körzethatárokat. Pest megyében 12 körzet helyett 14 lett. A módosítások egyik indoka, hogy a lakosság lélekszáma a megyében megnövekedett, így a törvény által előírt legfeljebb ±20 %-os eltérés az átlagtól napi szinten problémás lenne. A határváltozások során konkrét települések is más kerületbe kerülnek. 

Menczer Tamás indul Pilisborosjenőn

Menczer Tamás  Pest 2. számú választókerület egyéni képviselője. A körzetek módosítása után Pest 3. számú kerületében indul, amelyhez Pilisborosjenő is tartozik. Itt most Vitályos Eszter az egyéni képviselő.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. 

Kiemelt kép: Tömöri Balázs és Meczer Tamás. – a kép Adobe AI mesterséges intelligencia felhasználéséval készült