A Volánbusz minden évben kiemelt figyelmet fordít a téli felkészülésre. Nagy szükség van erre, hiszen megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez minden közlekedőnek maximálisan alkalmazkodnia kell. Hogy ne legyen probléma, évente mintegy ezer autóbusz-vezető speciális vezetéstechnikai tréningen vehet részt a Hungaroring tanpályáján is

Modern flotta

A biztonságos közlekedést a járműállomány és a munkavállalók megfelelő felkészítése mellett nagymértékben segíti a flotta modernizációja is. A társaság állománya 2018 óta több mint 1800 korszerű, biztonsági berendezésekkel felszerelt autóbusszal bővült. A jövő év első részében további több mint 300 új jármű érkezik a flottába. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Biztonságban az utasok

A korszerű, minden szükséges berendezéssel felszerelt buszokon nagy biztonságban érezhetik magukat az utasok téli időjárási körülmények között is. A járművek alapfelszereltsége a blokkolás-, és kipörgésgátló, valamint a legújabb autóbuszok esetén a menetstabilizáló és a sávtartó berendezés is – írja a Volánbusz.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ütemterv szerint

 A közlekedési társaság az őszi időszakban előre meghatározott ütemterv szerint ellenőrzi autóbuszait. Kiemelten figyelnek a gumiabroncsok állapotára, és beszerzik a téli üzemeltetéshez szükséges anyagokat, alkatrészeket.

Működik a fagyszolgálat

A nemzetközi járatokhoz használt járműveinket sáros és havas utakon is megfelelő menetbiztonságot nyújtó abroncsokkal szerelik fel, a belföldi járatok jellemzően négyévszakos gumiabroncsokkal közlekednek. Az autóbuszok kizárólag működőképes fűtőberendezéssel közlekedhetnek. A műszaki telephelyeken fagyszolgálat működik, hogy a járatok időben, biztonságosan indulhassanak.

 Téli oktatás

A Volánbusz autóbusz-vezetői minden évben oktatáson vesznek részt, amelyen a téli közlekedés veszélyeire, az azok kezeléséhez szükséges vezetéstechnika alkalmazására és a téli üzemeltetéssel kapcsolatos előírások betartására készítik fel őket.

Irány a Hungaroring!

A képzésen kiemelt hangsúlyt fektetnek a váratlan helyzetek kezelésére, a munkatársak problémamegoldó képességének fejlesztésére. Évente mintegy ezer autóbusz-vezető speciális vezetéstechnikai tréningen vehet részt a Hungaroring tanpályáján is.

 Készen állnak

A vállalat az autóbusz-állomások és a műszaki telepek hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkálataira is felkészült, ezzel biztosítva a biztonságos közlekedést, és feltöltötte a csúszásmentesítő anyagok készleteit is.

120 perc sztrájk

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról októberben, hogy a Volánbusz Zrt.-nél működő szakszervezetek egyike, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) 120 perces munkabeszüntetést hirdetett meg, miután a kollektív munkaügyi vitában folytatott egyeztetések nem vezettek eredményre.  

Béremelésért harcolnak

A buszsofőrök idén és jövőre is húsz-húsz százalékos alapbéremelést szeretnének kiharcolni, mert a mostani 1650 forintos órabért megalázóan alacsonynak tartják.

Teljesítik a korábbi bérmegállapodást

A társaság maradéktalanul betartja, hiánytalanul teljesítette és teljesíti a továbbiakban is a szakszervezetekkel kötött, három évre szóló bérmegállapodást, amelynek köszönhetően folyamatosan emelkedő bérekkel és javuló munkakörülményekkel számolhatnak a dolgozók – fogalmazott a Volánbusz. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: Volánbusz