Mucsi Zoltánt többször láthatta a közönség káromkodva bosszankodni, ám szerinte ez nem az ő személyiségéből fakad. A népszerű színész azt mondja: alapvetően soha nem beszél csúnyán, bár a mai világban sok a tragikomikus helyzet.

Sok ezer forgatási nap a háta mögött

Nemrég az InStyle Mennek adott interjút Mucsi Zoltán, aki a jövőbeli terveiről és a nyugdíjba vonulásról is szót ejtett. A színész sokféle területen megmutatta már magát, számos színházi előadásban szerepelt, és sok ezer nap forgatási nap van a háta mögött. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A színház jobban kiszámítható

„A színház jobban kiszámítható, a filmezésnél nem látsz előre. Ha csak az 50–60 filmemmel számolok, az bizony sok ezer nap forgatást jelent, ami önmagában egy komoly szelet a pályafutásomból” – nyilatkozta Mucsi.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hiányozna neki a munka

A népszerű színész nem bánná, ha hetvenéves korára visszavonulhatna, ennek ellenére valószínűnek tartja, ha így tenne, hiányozna neki a munka.

Ez csak egy szerep

Mucsi Zoltánt egy-egy szerepben morgolódó, káromkodó embernek láthatta a közönség, ám most elárulta, hogy ez egyáltalán nem az ő személyiségéből fakad.

Nem beszél csúnyán

„Nem mondom, hogy a mindennapi életben kizárólag finom kifejezéseket használok, de nem beszélek ordenáré módon. A káromkodást idehaza nem én találtam fel” – fogalmazott Mucsi.

„Az emberek tökéletlenek”

„Ha a bérletet kéri az ellenőr, már olyanok hangzanak el, amihez képest az én villanyszerelős monológom egy ministráns reggeli imája. Az emberek tökéletlenek, sok hülyeséget csinálunk, és sokszor kerülünk tragikomikus helyzetbe” – tette hozzá.

Géplakatos és hírlap-kézbesítő

Mucsi Zoltán Abonyban született. Gyermekként még futballistának készült. A szakmunkásképzőben géplakatos végzettséget szerzett, majd később leérettségizett. Színészként való elhelyezkedése előtt, mint géplakatos dolgozott a Hajógyárban, illetve a MÁV-nál is. A Magyar Posta alkalmazásában is állt hírlap-kézbesítőként.

Felfigyeltek a tehetségére

Színészi pályája egy Kőtövis nevű irodalmi színpad keretein belül kezdődött, ahová barátja révén került be, itt figyeltek fel a tehetségére. 1979 és 1995 között Szolnokon játszott, 1995 és 1997 között szabadúszó volt, majd az akkor alakuló Bárka Színházhoz szerződött, 2002-ben pedig a Krétakör Színház tagja lett.

Sikert hozott a Kontroll

2003-ban a Kontroll című film miatt hatalmasat nőtt a népszerűsége. Az egyik ellenőrt alakította. Több filmben és színdarabban játszik együtt Scherer Péter (Pepe) színésszel – írja róla a Wikipédia. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Mucsi Zoltán. Fotó: archív