Herpeszvírusos megbetegedése van a Fővárosi Állat- és Növénykert húsz hónapos kiselefántjának, Samunak. Az állatorvosok egy hete a legkorszerűbb terápiával harcolnak a betegség ellen. A kezelés hozott is eredményeket: a vérkép napok óta javul, és Samu is jobban érzi magát.

Két éves lesz

Samu 2021. április 24-én jött világra a budapesti állatkertben. Anyjának, Angelének ő a harmadik utódja. A kiselefánton az év elején szűrővizsgálatot végeztek, ami aggasztó eredményeket mutatott, a további vizsgálatok után pedig meg is kezdték a kezelését. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elaltatták az elefántokat

„Mivel minden elefántunk alkalmas arra, hogy vért adjon Samunak, és a vérátömlesztés, illetve a vérplazma-átömlesztés is része a terápiának, a többieket is altatnunk kell, hogy elegendő vért tudjunk venni tőlük”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Apját is elaltatták

„Így kevesebb, mint egy hét alatt 14 elefánt bódításon vagyunk túl, ideértve az apuka, az 5600 kilós Assam altatását is. Normál esetben elefánt altatásra csak néhány évente egyszer szokott sor kerülni” – áll a közleményben.

Rossz a vérképe

„Jó hír, hogy az intenzív terápia hatására most biztató a helyzet, a kiselefánt láthatóan jól reagál a kezelésre, amelyet a szűrővizsgálatoknak köszönhetően időben tudtunk megkezdeni. Miközben a vérkép múlt hét közepéig egyre rosszabb volt, és látható tünetek is megjelentek az állaton, pénteken azt láthattuk, hogy némi javulást már kimutattak a laborvizsgálatok.

Alattomos betegség

Samu azonban a szemmel is megfigyelhető tünetek alapján ekkorra volt a legaggasztóbb állapotban. Azóta a vérkép tovább javult, vannak olyan értékek, amelyek már szinte normálisnak tekinthetők, és a kiselefánt is láthatóan jobban érzi magát. De azért még nem lélegezhetünk fel, hiszen igen alattomos betegséggel van dolgunk!” – írja az állatkert közleménye.

Nem lehet látni őket

A kezelések miatt előfordulhat, hogy az állatkert elefántjait, vagy legalábbis egy részüket átmenetileg nem láthatják a látogatók, illetve a lezárások a Szavanna-ház egyes részeit is érinthetik.

Igazgatóváltásra készül az állatkert

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, a legkorábban csak januárra nevezhetik ki az intézmény új vezetőjét, mivel furcsa folyamatok zajlanak a háttérben. Egy biztos: a Biodómmal kapcsolatos problémák miatt nincs irigylésre méltó helyzetben a leendő főigazgató.

Gyurcsány pártja új pályázatot akar

Újabb támadást indított a városvezetés ellen az ellenzéki többségből egyre nagyobb hányadot magáénak tudó Demokratikus Koalíció. A párt fővárosi fővárosi frakcióvezetője, Szaniszló Sándor hétfőn közleményben szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói pályázatának érvénytelenné nyilvánítására, és egy új pályázat kiírására –

Csak egy jelöltet hívtak meg

A lap a DK információira hivatkozva azt írta, az állatkert főigazgatói posztjának betöltésére kiírt pályázatra többen is jelentkeztek, közöttük nemzetközi szinten is elismert szakemberek, multinacionális cégnél tapasztalatot szerzett vezetők, illetve egy hasonló profilú vállalat korábbi vezetője is. ennek ellenére a mai bíráló bizottsági döntésre csak egy jelöltet hívtak meg – az Állatkert egyik kommunikációs munkavállalóját – , mindenki mást anélkül zártak ki, hogy lehetőséget kaptak volna a személyes bemutatkozásra.

Több jelöltet szerettek volna meggyőzni az indulásról

„A hétvégén zárult az állatkert főigazgatói pályázata, amelyre tudomásom szerint hét jelentkező adta be a pályamunkáját. Ám ezek közül a Főpolgármesteri Hivatal nekem adott tájékoztatása alapján csak egyet találtak érvényesnek. Holott a munkatársaimmal kifejezetten figyeltünk arra, hogy minél több jelöltet győzzünk meg az indulásról” – válaszolta a Népszava kérdésére Bősz Anett főpolgármester-helyettese. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Samu – Forrás: állatkert