A gyilkosság gyanúsítottja T. Róbert, aki egy egyházi fenntartású 2. kerületi gimnáziumban végzett.

Halott nő a lakásban

A BudaPestkörnyéke.hu számolt be arról péntek reggel, hogy egy fiatal nőt találtak holtan egy fővárosi lakásban, a feltételezett elkövető után hajtóvadászatot indítottak a rendőrök. A rendőrség a közleményében azt írta, egy 13. kerületi lakásban július 13-án, csütörtök este 22 óra 30 perc körül találtak rá a nőre. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiadták az elfogatóparancsot

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást. A feltételezett elkövetőt, egy 35 éves férfit az életvédelmi osztály nyomozói azonosították, ellene elfogatóparancsot adtak ki – írta a police.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Itt dolgozott a gyilkos

Facebook-profilja szerint a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségnél dolgozott az a férfi, aki megölt egy 27 éves nőt a XIII. kerületben – értesült az RTL Híradó. A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy a nőt egy lakásban találták holtan, az elkövető után pedig hajtóvadászatot indítottak.

Egyházi iskolában végzett

Az RTL Híradó információi szerint a gyanúsított T. Róbert, aki egy egyházi fenntartású 2. kerületi gimnáziumban végzett.

Elfogatóparancs

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást, a feltételezett elkövetőt a nyomozók azonosították, elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Döbbenet a Véső utcában

Ahogy írtunk róla, a Véső utcai társasház felbolydult a történtek óta, a házban élők azóta is megdöbbenve nézik a harmadik emeleti lakás lepecsételt ajtaját. A helyiek úgy tudják, a két fiatal alig pár hónapja ismerte egymást.

Éktelen ordibálás

„Nemrég ismerkedtek meg, ha minden igaz, nagyjából olyan három hónapja. Nem is volt eddig igazán semmi gond. Tegnap délután azonban éktelen ordibálásra lettünk figyelmesek – mondta a Borsnak egy házban lakó.

Kiabálás, majd síri csend  

„Nem tudjuk, mi történt, de olyan délután négy-öt körül borzalmas ordibálás jött a lakásból, aztán pedig síri csend lett. Kicsit hátborzongató volt, de erre a szörnyűségre nyilván senki nem gondolt, ami történt” – tette hozzá.

„Erre nincs mentség”

„Reméljük, minél hamarabb elkapják azt az alakot. Az ilyen tettre nincsen mentség” – mondták a házban élők, akik nehezen dolgozzák fel a történteket.

A gyilkos értesítette a rendőröket

A lap információi szerint a férfi az eset után elmenekült, és annak ellenére, hogy jelen pillanatban is szökésben van, ő maga értesítette a zsarukat arról, hogy mit is tett. A rendőrök ezekben a percekben is gőzerővel kutatnak a feltételezett gyilkos után. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Körözött férfi – Forrás: police.hu