A Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója, Vályi-Nagy István azt mondta, szinte nincs olyan része a szervezetnek, amit ne károsítana a koronavírus, bizonyos maradványtünetek egyeseknél a gyógyulást követően is huzamosabb ideig fennmaradnak. Az igazgató erről a Magyar Nemzetnek beszélt.

Rejtély, hogy kinél milyen a lefolyása a koronavírusnak

Egyesek akkor sem kapják el, ha szoros kontaktszemélyként élnek együtt egy fertőzöttel, míg másoknál a gyógyulást követően is huzamosabb ideig fennmaradnak bizonyos maradványtünetek – mondta a lapnak Vályi-Nagy István

Egyesek számára hosszan tartó a betegség

A főigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy az új típusú koronavírus-fertőzés egyesek számára hosszan tartó testi-lelki betegséget okoz.

Szinte az egész szervezetet károsítja

Mint fogalmazott: Szinte nincs olyan része a szervezetnek, amit ne károsítana, bizonyos maradványtünetek egyeseknél pedig a gyógyulást követően is huzamosabb ideig fennmaradnak, és emiatt az illető gyakran nehezen folytatja az addigi normális életét.

Hosszú távú panaszok

A szakember példaként említette a krónikusfáradtság-szindrómát, az általános gyengeséget, a fizikai terhelés intoleranciáját. Mint mondta, ezek a panaszok hosszú távon nemcsak testileg, hanem lelkileg is megviselik az embereket.

Első kórház

A Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója arról is beszélt, hogy intézményük a járvány kezdete óta a középsúlyos és súlyos koronavírus-betegek kezelésére első helyen kijelölt kórház, amely mind technológiailag, mind szakmai­lag, mind a megszerzett rutin szempontjából a legfelkészültebb.

Szinte mindenkit lélegeztetni kellett

Márciustól a mai napig 689 igazolt koronavírus-fertőzött fekvőbeteget láttak el, ami több mint kétszer annyi, mint a sorban második ellátó intézményben kezeltek száma. A 689 páciens közül százkilencen kerültek intenzív osztályra, és szinte mindenkit lélegeztetni kellett, 95 százalékukat invazív módon, tehát intubálva, gép által.

Emelkedik a Cocid-betegek száma

Vályi-Nagy István elmondta, hogy jelenleg mind a Dél-pesti Centrumkórházban, mind a többi kijelölt kórházban emelkedik a Covid-betegek száma, ezért a kutatási célok mellett a terápiás eljárásokat is össze kell hangolni, illetve frissíteni kell, mert ezekben van némi változás a járvány első hullámához képest.

Kiemelt kép forrása: MTI/Balogz Zoltán