A gödi Samsung gyárnak azok a dolgozói, akikről tudni lehet, hogy a közelmúltban Kínában jártak, vagy feltehetően találkozhattak kínaiakkal, 14 napig nem hagyhatják el a szálláshelyüket Gödön. Fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be a világszerte pusztító koronavírus miatt a Samsungnál.

Rövid bejegyzésben tette közzé a gödi polgármester Facebook-oldalán, hogy a városban működő Samsung-gyár felvette a kapcsolatot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat járványügyi részlegével a világszerte tomboló koronavírus-járvány miatt.

A momentumos Balogh Csaba azt írta, jelenleg ugyan nincs a hatóság által kötelezően előírt intézkedés, ennek ellenére a Samsung minden tőle telhetőt megtesz a megelőzés érdekében. A polgármester tájékoztatása szerint ezek a következők: fokozott fertőtlenítés a közös helyiségekben, a folyékony szappan mellett alkoholos kézfertőtlenítők kihelyezése, belső oktatás a megelőzés érdekében szükséges, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott higiéniai szabályokról, a Kínából érkező alkalmazottak munkába állás előtti karanténba helyezése, majd megelőző orvosi vizsgálata.

Azt, hogy pontosan hányan dolgoznak az üzemben, nem tudni. A hvg.hu megkeresésére Borbíró Mihály, az önkormányzat katasztrófavédelmi referense csak az arányokat érzékeltette: a munkavállalók 52 százaléka magyar, 48 százaléka más nemzetiségű.

Nagyon kevés a kínai, a számuk a húszat sem éri el a városban, ahol nagy változás nincs, mindössze annyi történt, hogy a Samsung SDI tartotta magát az önkormányzattal korábban kötött szóbeli megállapodáshoz: tájékoztatta a képviselőket egy olyan intézkedésről, amely érinti a helyiek és a gyárban dolgozók biztonságát.

Két hétig nem mehetnek sehová

Nincs vesztegzár – hangsúlyozta Borbíró Mihály a portálnak. Arról van szó, ismertette a gyakorlati tudnivalókat, hogy azok a dolgozók, akikről tudni lehet, hogy a közelmúltban Kínában jártak, vagy feltehetően találkozhattak kínaiakkal, 14 napig nem hagyhatják el a szálláshelyüket Gödön. Ennyi ugyanis a vírus lappangási ideje. Ha ez letelt, orvosi vizsgálat vár rájuk, és ha semmilyen betegségre utaló jelet nem találnak náluk, mehetnek dolgozni.

Aggodalom Gödön

A helyiek a hvg.hu-nak azt mondták, a polgármesteri tájékoztatáson kívül semmilyen információjuk nincs. Így például azt sem tudják, mennyi ideig tartják karanténban az érintetteket, egyáltalán hány emberről van szó.

Van némi aggodalom és bizalmatlanság az emberekben, mert nem igazán hisznek a Samsung által adott tájékoztatásokban. De a polgármesterben bíznak, inkább általános az aggodalom a vírustól Gödön – írja a portál.

Váczy Katalin is azok közé tartozik, akik aggódnak. Közel lakik a gyárhoz, már eddig is félve nézte, ahogyan a gyár szerinte felfalja a várost, és ahogyan – állítólag a szálló por miatt – szájmaszkban járnak a városban a munkások. Az asszony a Facebookról tájékozódik, értesítést máshonnan nem kapott.

Mi legyen a háziállatokkal? Sétáltathatom a kutyát? Sokaknak van itt birkájuk, lovuk, azokkal mi legyen? – sorolta. Szerinte nem elég a polgármester rövid tájékoztatója, akár Balogh Csabának, akár egy képviselőnek be kellene mennie az üzembe, és megbizonyosodnia arról, hogy valóban gyakrabban takarítanak és van kézfertőtlenítő is, ahogyan azt a gyárban állítják.

A gödiek a hvg.hu szerint kettészakadtak: egy részük Katalinhoz hasonlóan fél a járványtól, a többiek úgy gondolják, a polgármester közlése csak arra volt jó, hogy pánikot keltsen a városban.

Ferihegyről kórházba vitték a lázasan érkezett pilótát

Nem sokkal ezelőtt írtuk meg itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, hogy Mentővel vitték kórházba a Liszt Ferenc repülőtérről a Shanghai Airlines kedden érkezó gépének pilótáját. Koronavírus fertőzés gyanúja merült fel.

Kiemelt kép: illusztráció