Azonnal felfüggesztik a fővárosi buszokon a csak első ajtón történő felszállás gyakorlatát. A főpolgármester szerda délelőtt a fővárosi intézmények vezetőivel tárgyalt, majd a Budapesti Egészségügyi Fórum alakuló ülésén vett részt. Mindkét helyen a koronavírus-járvány volt a téma. Karácsony Gergely a közösségi oldalán hozta nyilvánosságra az intézkedéseket, azt is elmondta, hogy az országos operatív törzs nem válaszol a főváros kérdéseire.

Karácsony Gergely azt írja, hogy „a fővárosi intézmények teszik a dolgukat. Ebben továbbra is az információk birtokában lévő kormányzati operatív törzs iránymutatásai szerint kell eljárnunk. Tisztában vagyok az operatív törzs leterheltségével és kiemelt felelősségével, de nem könnyíti meg a budapesti felkészülést és a szükséges intézkedésekről szóló gyors döntéseket, hogy a főjegyző által írt hivatalos levélre, benne sok kérdésre, a mai napig nem kaptunk választ.” – írja a főpolgármester.

Az alábbi döntések születtek

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

  • A BKV járatain az eddigi fokozott fertőtlenítés gyakoriságát tovább növeljük.
  • A dolgozóinkat rendszeresen tájékoztatjuk az óvintézkedésekről.
  • A BKK határozatlan időre felfüggeszti az első ajtós felszállásra vonatkozó szabályokat, vagyis a a járműveken minden ajtón fel lehet szállni az utasoknak, elkerülve így az esetleges tumultusokat.
  • A már utcán lévő tájékoztató kampányunk angol nyelvű változatát is elkészítjük, a Budapestre – egyre fogyatkozó számban – érkező turistákat a szabályok, előírások betartására szólítjuk fel. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ az állami turisztikai ügynökséggel folyamatos kapcsolatban teszi meg a szükséges lépéseket.
  • A hajléktalanellátó intézményeink számára külön protokollt dolgozunk ki, az ott dolgozók és a hajléktalan emberek egészségének védelme érdekében.
  • Az intézményeinket felkészítettük arra, hogy a kormány döntése esetén azonnali hatállyal felfüggesszék működésüket, rendezvényeiket. Ez érinti mindenekelőtt a budapesti színházakat, a mozihálózatot, a múzeumokat, egyéb intézményeket.
  • Kérjük a kormányt, hogy a Budapestre tervezett nagylétszámú rendezvények esetén kellő időben adjon világos iránymutatást a szervezőknek, fenntartóknak. Ennek keretében a szervezőknél szorgalmazzuk, hogy mielőbb szülessen végleges döntés a Giro d’Italia kerékpárosverseny magyarországi és budapesti szakaszának elhalasztásáról.
  • Az otthoni munkavégzésre vonatkozó iránymutatást eljuttatjuk az intézményeinknek. A már kialakult helyzet, és a várhatóan elkerülhetetlen intézkedések jelentős terhet rónak a városra és az intézményekre, szükségesnek látszik a fővárosi és kerületi költségvetések áttekintése is, erről a kerületekkel egyeztettünk. Szükségesnek látjuk a soron kívüli egyeztetéseket a kormánnyal is.

A főváros teszi a dolgát, a budapestiek egészsége és biztonsága most minden más szempont elé sorolódik. Bízunk benne, hogy sikerül gátat szabni a járvány terjedésének és mielőbb visszatérhet az élet a rendes kerékvágásba.

A főváros és intézményei, cégei mindent megtesznek a koronavírus elleni küzdelemben az operatív törzs iránymutatásainak megfelelően, azonban az eredményekhez szükség van a lakosság együttműködésére is. Megkérek minden budapestit és a fővárosban járó polgárt, hogy kövesse az előírásokat és vigyázzon saját maga, szerettei és különösen az idősek egészségére! – áll a főpolgármester közösségi oldalán nyilvánosságra hozott közleményben.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely – Forrás: MTI