Több tucat kórház és rendelőintézet – köztük a szolnoki Hetényi Géza kórház – felújítását állította meg a Tisza Párt és Brüsszel „sunyi alkuja”- jelentette ki a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára vasárnap Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet előtt tartott sajtótájékoztatón. Magyar Péter a napokban újra ellátogatott a szolnoki kórházba, ahol borzalmas állapotok fogadták.
Elmaradt kórházfelújítások
Harminchét kórház ötven telephelyén kerülne sor felújításra, illetve új épületek építésére, ezen túl pedig harminchárom mentőállomást építenének vagy újítanának fel, az ehhez szükséges források azonban politikai okokból nem érkeztek meg az Európai Uniótól – számolt be az államtitkár, aki ígéretet tett arra, hogy az érintett kórházak listáját közzéteszi a Facebook-oldalán.
Magyar Péter kórházbejárás
Takács Péter Magyar Péter és Kulja András kórházlátogatásaitól is beszélt. Szerinte tavaly nyáron „Brüsszel emberei” bejárták a magyar kórházakat, és már akkor feltűnt, hogy az uniós helyreállítási és ellenállóképességi eszköz projekt (RRF) keretében felújítandó intézményeket járták végig. Hozzátette: Szolnokon is megfordultak a Hetényi Géza kórházban, az intézmény 8,4 milliárd forint fejlesztési forrástól esett el Brüsszel és a Tisza Párt „sunyi alakjának köszönhetően”. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Hirdetés
Magyar visszament Szolnokra
Magyar Péter és Kulja András, a napokban, az egészségügyi államtitkár látogatása után, újra visszatért a szolnoki kórházba. „Augusztushoz képest annyi változás történt, hogy a liftből az egyik már sehogy se működik (augusztusban az egyikbe beszorultunk), a kosz és a penész a teljes főépületet kezdi belepni. A főépület aulájában lévő minden mosdó le volt zárva. A főépület alagsorában egészen elképesztő állapotok uralkodnak” – írta a Tisza Párt politikusa, aki kritizálta Takács Péter pár nappal ezelőtti nyilatkozatát, majd Orbán Viktornak is üzent.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Orbán Viktor nem mondott igazat?
„Orbán Viktor alig egy hónapja még azt hazudta, hogy a kormány számláján van több ezer milliárd forint uniós forrás, amit nem tudnak elég gyorsan elkölteni, ehhez képest, most az új hazugság szerint a Tisza akadályozza az uniós pénzek hazahozatalát és a Tisza miatt késnek a vonatok és esnek szét a kórházak” – írta közösségi oldalán a Tisza Párt elnöke. Szerinte Orbán Viktor felelős „az egészségügy és a közlekedés áldatlan állapotáért”.
Kérdések Takács Péterhez
Magyar Péter az államtitkártól azt is megkérdezte, hogy miért nem kér azonnal plusz forrásokat a vészhelyzet kezelésére. „Önt tényleg nem érdekli, hogy évente 60 ezer honfitársunk meghal az egészségügy áldatlan állapota miatt?”
Fáj a leleplezés?
„Látom nagyon fáj, hogy lelepleztem a brüsszeli gazdikkal kötött sunyi kis paktumotok részleteit! Btw. a kórház frissen felújított/új építésű 80%-án miért nem pózoltok az Andrissal? Akkor nem működne a ”15 évig nem csináltak semmit„ mantra? Küldjek olyan listát is, amin a több száz milliárd forintnyi kész beruházás van? A demagóg hergelő posztjaid biztosan sok like-ot hoznak. Számolgasd csak őket, az már szellemi elődödnek, Jakab Péternek is bejött!” – írta válaszában Takács Péter. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Magyar Péter és Kulja András a szolnoki kórházban – Forrás: Facebook/Magyar Péter