Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta kigyulladt egy többszintes iskola ezer négyzetméteres tetőszerkezete Nagykátán, a Zárda utcában. A katasztrófavédelem tegnapi közlése szerint a tűz következtében a tetőszerkezet több helyen beszakadt. A tűzoltók kiérkezéséig a tanulók és a pedagógusok elhagyták az épületet. Az ingatlan környékét lezárták, az iskolával szomszédos társasház lakóit pedig arra kérték, hogy hagyják el otthonukat.

Időben ki tudott jönni mindenki

A gyermekek és a pedagógusok szerencsére időben elhagyták az épületet, személyi sérülés nem történt. A Katasztrófavédelem a legmagasabb fokozatú riasztást rendelt el. Az ország több pontjáról érkeztek tűzoltók, rendőrök, polgárőrök. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Melegedőt nyitottak

Az önkormányzat vezetői az első pillanattól a helyszínen irányítást végző szolgálatparancsnokok útmutatásai alapján jártak el. A Zárda utcai társasházból kitelepített lakóknak és minden érintettnek a Művelődési Házban melegedőt nyitottak. Az érintett Hatóságok a tűzeset kivizsgálását megkezdték, az azonban hosszabb időt vesz igénybe, tájékoztatott még tegnap a közösségi oldalon Nagykáta polgármestere, aki nemrégiben ismét jelentkezette a friss hírekkel.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fotó a helyszínről:

Egyeztetést tartottak

Mint posztjában írja „Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a Váci Mihály Katolikus Általános Iskola fenntartója, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) főigazgatója, Selmeczi Zoltán, az intézmény vezetője, Czakó István és Nagykáta Város polgármestere, Dorner Gábor ma délelőtt egyeztetést folytatott a Zárda utcai iskolában november 22-én délután történt tűzeset miatt.”

Hálásak

„Ismételten köszönjük a mentésben részt vevők áldozatos munkáját. Külön köszönet a gyerekeknek és a pedagógusoknak, segítőiknek a lélekjelenlétükért és a kimenekítés szakszerű végrehajtásáért, melynek köszönhetően mindenkinek időben sikerült elhagyni az épületet, és nem történt személyi sérülés.”

Statikai vizsgálat

„Az épület statikai vizsgálata és a tűzvizsgálati eljárás jelenleg folyamatban van. A tetőtér megmaradt részének lebontása és a tényleges károk felmérése ezt követően kezdődhet meg. Az épületben keletkezett anyagi kár mellett a gyermekek és tanáraik személyes használati tárgyai is megsemmisültek.”

Azonnali támogatás

„Az EKIF főigazgatója és polgármester úr a Zárda utcai iskolába járó 356 gyermek részére személyenként 30.000 – 30.000 Ft, azaz összesen 60.000 Ft azonnali támogatásról döntött, melyet Czerván György képviselő úr további támogatással egészített ki. A támogatással az iskolában maradt ruházat, tanszerek pótlásához kívánnak azonnali segítséget nyújtani. Az összeg átvételéről a szülők a 2022. november 25-én (péntek) 16.30 órakor a Művelődési Központban kezdődő szülői értekezleten kapnak részletes tájékoztatást.”

Összefogás

„A tűzeset kapcsán példátlan összefogás és szerveződés kezdődött Nagykátán és az EKIF által fenntartott intézményekben, melyet ezúton is köszönünk! Az iskola fenntartója és vezetősége az önkormányzattal közösen a bontási munkálatokra és az iskola felújítására az alábbi számlaszámon fogadja az adományokat.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Így lehet segíteni

KÁTA Alapítvány

számlaszám: OTP Bank 11742063-21458721-00000000

külföldi utalás esetén: IBAN: HU42 1174 2063 2145 8721 0000 0000

BIC(SWIFT) KÓD: OTPVHUHB

Közleménybe kérjük beleírni: Kis Váci

Gazdálkodó szervezetek részére kérelemre az adomány befizetéséről a KÁTA Alapítvány igazolást állít ki. A kérelmet a [email protected] címre kérjük küldeni, melynek tartalmaznia kell a befizető nevét, székhelyét és adószámát. „Az adományokat hálás szívvel köszönjük!” – zárja sorait a friss bejegyzésben a polgármester.

Kapcsolódó:

Ég a nagykátai iskola, a tűzoltók nagy erőkkel oltanak – Több helyen beszakadt a tetőszerkezet

Kiemelt kép: Helyszíni fotó- Forrás: Nagykáta Város Hivatalos Oldala