Az Országgyűlés hétfői ülésén Mekk mesterhez hasonlította Karácsony Gergelyt a miniszterelnök. Szerinte a Lánchíd felújításához nem a pénz hiányzik, hanem a szakértelem, a kormány pedig nem ad több pénzt a fővárosnak.

Az MSZP-s Harangozó Tamás a Lánchídról kérdezte a miniszterelnököt a parlamentben az azonnali kérdések órájában, felidézve, hogy a reformkorban “a magántulajdonosok vagyonából közvagyon lett”. Aztán azt sorolta, hogy minden másra mennyit költ a kormány: tűzijátékra 1,6 milliárdot költenek, az MTVA százmilliárdból gazdálkodhat például. “Miért nem ér meg 10 milliárdot a kormánynak a Lánchíd, ez három napi mulatozást jelent?” – kérdezte Harangozó Tamás.

Orbán Viktor erre azt mondta: ami a tényeket illeti, létezik egy Kisfaludy program, 650 panzió és 20 ezer szálláshely kapott támogatást ennek keretében. Ami a Lánchidat illeti, a fővárosi önkormányzat 180 milliárdos állampapírral rendelkezik, ez az első negyedévi adatszolgáltatása a fővárosnak az Állami Kincstár felé.

Harangozó Tamás azt elismerte, hogy a 180 milliárd ott van a fővárosnál. “De Tarlós úr mi a francot csinált, mi fészkes fenét csinált kilenc évig?” – tette hozzá. A kormánynak igenis be kell szállni – mondta az MSZP-s politikus.

Orbán Viktor megismételte, hogy “a kormány által állítólag nyomorgatott Budapest számláján 180 milliárd van”, “kedves vidéki képviselők” – fordult a miniszterelnök a választókerületi elnökökhöz, felvetve, hogy vajon kinek a számláján van ennyi.

A Lánchíd felújításához nem a pénz hiányzik, hanem a szakértelem – mondta ki Orbán Viktor és úgy fogalmazott: “Mekk mesterekkel nehéz!”

A Budapest-Belgrád vasútvonalra vonatkozó kérdésre – ami a titkosítást és az összeg nagyságát illeti – a miniszterelnök azt mondta; a kínai félnek joga van bizonyos információk zárt módon kezelését kérni. Ezért szerinte inkorrekt titkosításról beszélni. Geopolitikai kérdésnek nevezte Budapest és Belgrád összekötését, ez a magyar haza érdeke – derült ki a miniszterelnök szavaiból.

Kiemelt kép: Rozsdásodó Lánchíd – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu