Itt a nyár, a forróság, a magas hőmérséklet, ami olykor nemcsak számunkra lehet megterhelő, hanem a műszaki cikkekre nézve is, amiket használunk. Sem az okostelefon, sem a laptop nincs jóban a kifejezetten nagy hőséggel. Vannak esetek, amikor az aktív hűtés sem elegendő, és elkezd zúgni a gép.

A por az egyik legnagyobb ellenség

Több olyan notebook alkatrész is van a gép belsejében, amire a por veszélyt jelenthet. Szerencsére ma már olyan profik tudnak segíteni nekünk az eszköz megfelelő állapotban tartásában, mint amilyen a Laptopszaki is. A legtöbb eszközben aktív hűtés található, ami a processzor és videóchip által megtermelt hőt vezeti el egy hűtőbordán keresztül. Egy ventilátor segítségével teszi az egész folyamatot hatékonnyá.

Sajnos ez még önmagában nem akadályozza meg a rendszert abban, hogy ne kerüljön porszem a gépezetbe. Ez általában akkor jellemző, ha nagyon ritkán vagy egyáltalán nem szoktuk takarítani a laptopot, az pedig szépen lassan telemegy porral. Egy átlagos használat során is 3-6 hónap alatt annyi szennyeződés kerül a gép belsejébe, hogy az hatással van a hűtés hatékonyságára. A nyári száraz, napos, poros időszakban ez csak még nagyobb veszélyt jelent, pláne, hogy még magas hőmérséklettel is jár ez az évszak.

Természetesen lehet ellene védekezni, sőt, a porosodást teljes mértékben meg lehet előzni. Az egyik legegyszerűbb módszer erre az, ha rendszeresen tisztítjuk a laptop külsejét és belsejét egyaránt. Elsőre könnyűnek tűnik a folyamat, de minden egyes alkatrészre kiemelten oda kell figyelni a takarítás során. Ha még nem csináltunk ilyet vagy nem tudjuk pontosan hogyan kellene belekezdeni, inkább bízzuk az egész folyamatot szakemberekre, hogy garantáltan a kellő hatást érjük el a tisztítással.

A romló hűtési teljesítmény miatt lehet hangosabb a laptop

Ha a hűtés hatékonysága kezd csökkenni, azt szinte azonnal érezni fogjuk a gép használata során. Először jelentkezik a túlmelegedés, amikor a laptop alja, oldala a szokásosnál is forróbb lesz. Ezt követi a hangosabb működés, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a ventilátoroknak sokkal nagyobb fordulatszámon kell pörögniük ahhoz, hogy ugyanazt a hatást érjék el. 

A legnagyobb probléma akkor van, ha ez sem elegendő, és a laptop tovább melegszik a maximumon működő hűtés ellenére is.

Figyeljünk oda a használatra!

A por mellett az is lehet a hangos működés oka, ha nagy erőforrást igénylő programot használunk huzamosabb ideig. Ilyen esetben már 1 óra munka után is jobban felpöröghet a ventilátor, ami egyébként még több port fog beszívni a laptop belsejébe. 

Ha nem teszünk semmit a gép túlmelegedése és a hűtési hatékonyság csökkenése ellen, akkor a végső fázisban a notebook egyszerűen lekapcsolja magát. Csak akkor fogjuk tudni újra bekapcsolni, ha optimális hőmérsékletre csökkent, de szélsőséges esetben maradandó károsodás is történhet.

Hogy ezt megelőzzük, tisztítsuk rendszeresen a laptop belsejét, és látogassunk meg egy szakértőt, aki tanácsokkal is el tud látni minket.

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos, auditált mérések szerint a Like Company Media Group hírportáljait a forgalmas napokon 600 ezer ember olvassa.