Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt szörnyű tragédia történt Budapesten, ugyanis holtan találtak egy négytagú családot a 6. kerületben. A háziorvos, felesége és két gyermeke szén-monoxid mérgezésben hunyt el.

Budapesten haltak meg

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk a lakossággal, hogy drága háziorvosunk családjával együtt, tragikus hirtelenséggel elhunyt szén-monoxid mérgezés következtében budapesti otthonukban – írta Tarpa Nagyközség hivatalos oldala a Facebookon. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egy háziorvos halt meg

„Tragikus haláluk mindannyiunkat mélyen megráz, egy őszintén szeretett barát és egy olyan kiváló szakember távozott közülünk, aki sokak életét meggyógyította, megmentette. Tarpa Nagyközség Önkormányzata Dr. Qidan Munther – háziorvos, belgyógyászt és családját saját halottjának tekinti” – írja az önkormányzat.

Az önkormányzat posztja:

A családja Budapesten élt

A családfő ingázott Tarpa és Budapest között, hiszen a felesége és két gyermeke a fővárosban élt, a munkája azonban a szabolcsi településre szólította.

A főnöke kereste

A Blikk az eset kapcsán azt írja, Tarpán szinte mindenki rajongásig szerette a kedves, felkészült és segítőkész orvost. Úgy tudjuk, miután nem jelent meg a munkahelyén, a főnöke és a munkatársa keresni kezdték, így találták meg végül a családjával együtt a terézvárosi, Jókai utcai földszinti ingatlanban.

Több napja meghaltak

A családot feltehetőleg nem az éjszaka érte a tragédia, a szakemberek szerint már több napja halottak voltak, valószínűleg ezért is keresték őket.

Tarpán megállt az élet

A szörnyű tragédiát követően Tarpán gyakorlatilag megállt az élet. Nincs ember a településen, aki ne gyászolná a doktor. A helyiek elmondása alapján ő ugyanis sokkal több volt számukra, mint egy orvos, számolt be róla a Blikk.

Jótevő volt

„Nekünk ő nem csak az orvosunk, hanem ha kellett a legjobb barátunk, a jótevőnk volt. Nyugodtan állíthatom, hogy ilyen ember nincs még egy, mint ő volt. Az a kedvesség, türelem és empátia, amibe belőle áradt pótolhatatlan. Mindig alaposan megvizsgált, aztán arra is vette a fáradtságot, hogy a lelkemmel, a gondjaimmal törődjön. A járvány alatt is kitett magáért, amikor nem lehetett a rendelőbe menni, telefonon segített mindenben, nem hagyta a betegeit egyetlen percre sem magára. Tudok olyan nőről, akinek ő mentette meg az életét, mert addig nem nyugodott, míg annyi vizsgálatra el nem küldte, hogy kiderüljön a súlyos betegsége” – mondta a lapnak az elhunyt orvosról az egyik helybéli asszony, Klára néni.

Debrecenben diplomázott

A lap azt írja, hogy Qidan Munther – szír származású orvos – Debrecenben diplomázott, ezt követően kezdett el Tarpán dolgozni, mint háziorvos. A családja is a településen élt, ám amikor a nagyobbik fiú elkezdte az iskolát, úgy döntöttek, hogy a fővárosba költöznek. A férfi azonban annyira megszerette a körzetében lévő betegeket, hogy nem akart váltani, így inkább vállalta, hogy ingázik Budapest és Tarpa között.

Nem csak itthon gyászolják

A doktor nem csak itthon, de hazájában is gyászolják. Szíriában élő unokaöccse a közösségi oldalon búcsúzott tőle, a fiatalember reményét fejezi ki, hogy nagybátyja és családja a paradicsomba kerül, írja a Blikk. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Dr. Qidan Munther háziorvos – Forrás: Tarpa Nagyközség hivatalos oldala, Facebook