Velkey György, a Magyar Kórházszövetség frissen megválasztott elnöke szerint méltó az orvosi béremelés mértéke, illetve szerinte korszakos siker, hogy sikerült megszüntetni a hálapénzt.

Ápolóhiány

Velkey az RTL-nek egyebek közöt beszélt arról, hogy az egészségügyben jelenleg a legégetőbb probléma az ápolóhiány, valamint azt is elmondta: az ápolói béremelés az elsődleges a számára. Ezen túlmenően arról is beszélt, hogy bár lenne előnye az önálló egészséügyi minisztériumnak, véleménye szerint ennek nincs túl nagy jelentősége. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Különálló minisztérium kérdése

Ő inkább annak örül, hogy a szétszabdaltság csökkenni fog, mivel az utóbbi időszakban a járvány okozta helyzet miatt is sokféle minisztériumban kellett ügyeket intézni.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

FRISS!

Ki akart ugrani egy csepeli lakás erkélyéről egy 23 éves lány, a rendőrök az utolsó pillanatban érkeztek

Infláció

A friss elnök attól nem tart, hogy az infláció miatt a gyógyszerek és a kötszerek beszerzése problémát okoznak, a várólisták lefaragásáról szóló kérdésre pedig így felelt: “Várólisták mindenhol vannak, és Magyarországon sem hosszabbak, mint a legtöbb nyugati országban.”

Legnagyobb krízis

Velkey szerint a jelenlegi legnagyobb krízis az ápolóhiány, ugyanis manapság nem sokan választják ezt az éjszakázós, hétvégi életformával is járó hivatást. Mint mondja Magyarország nehéz helyzetben van e tekintetben. Ami a kérdést rendezheti, az egy nagy megbecsülést jelentő életpályaprogram kialakítása lehet.

Bérrendezés

Éppen ezért Velkey azt mondja, az ápolói béremelés elsődleges kérdés a számára, ugyanis a kórházakban hatalmas bérfeszültség alakult ki a magas orvosi fizetések miatt. Bár Velkey szerint a béremelés mértéke méltó, az ápolók helyzetét is rendezni kell.

Az RTL riportja itt nézhető vissza:

Elindultak a felmondások

Az ápolóhiány egyébként nagy eséllyel nem csak annak köszönhető, hogy kevesen választják ezt a szakmát, hanem annak is, hogy május 31-ével megszűnt a felmondási tilalom az egészségügyben, ezt követően pedig több intézményben is megkezdődtek a felmondások. Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke szerint becsülhetően nem egyszerre, hanem év végéig folyamatosan fog csökkenni a létszám, és több ezren távozhatnak. Gondot jelenthet, hogy főként a képzett és nagyon tapasztalt szakdolgozók fordítanának hátat az ágazatnak, derül ki a napi.hu írásából. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels