Több olvasónk is jelezte, hogy a szokásos időpontban nem jött a kukásautó, és a nyakukon maradt a szemét. Megkérdeztük erről a Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft-t, akik elmondták, hogy valóban akadozott a szemétszállítás, a forróságban rendkívüli intézkedéseket kellett bevezetniük.

Olvasóink mellett egy érdi blogger is arra hívta fel a figyelmünket, hogy a helyi szemétszállító cég a nagy melegre hivatkozással nem viszi el a kukákat.

A meleg miatt maradtak az utcán a kukák

Az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft a hivatalos Facebook oldalán szó szerint az alábbi közlemény olvasható: „A nagy melegre való tekintettel a kommunális és szelektív hulladékelszállításban az alábbi településeken: Sóskút, Tárnok, Diósd, Érd helyenként elmaradás várható.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Vörös veszélyzónában dolgoztak a kukások

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál megkereste a vállalatot. Azt kérdeztük, miért gond a hulladékszállításban a meleg és sikerült-e pótolni az elmaradásokat. Pató Simon, az ÉTH Nonprofit Kft cégvezetőjétől néhány órán belül az alábbi választ kaptuk:

„Az egyre jelentősebb műszaki fejlődés ellenére még sokáig lesznek olyan nemzetgazdasági  ágazatok (pl. bányászat, kohászat, üvegipar, hűtőipar, építőipar, mezőgazdaság), ahol bizonyos munkahelyeken, – és ide tartozik a hulladék gyűjtés és szállítás is – munkakörökben a mikroklíma – időnként a munkavállaló tűrőképességét meghaladó mértékben – szélsőségessé válik.  Ha emellett a dolgozónak nehéz fizikai munkát kell végeznie akkor egészsége, biztonsága veszélyeztetetté válhat” – írja levelében a cégvezető.

Pató Simon hozzátette: „A hulladékgyűjtő dolgozóink járatonként, naponta 10-12 tonna hulladékot gyűjtenek össze, ezért ezt a munkát méltán neveztetjük nehéz fizikai munkának. Ebben az esetben  megnövekszik a dolgozók hő munkája. A  hőmunka nem más, mint magas hőmérsékletnél, magas relatív nedvesség mellett végzett fizikai munka.” A vállalat vezetője példaként említi, hogy „35 Cellsius-fokos melegben végzett munka a hőmunka, térképen már a legmagasabb  vörös veszélyzónát  jelenti.”

A cégvezető azzal folytatja, hogy „Az ilyen környezetben végzett és nem megfelelően kezelt munkavégzés során  kialakulhat a hőpangás, a  perifériás értágulat, a verejtékezés, és hőséggörcsök is kialakulhatnak. Ezek a betegségek akkor keletkezhetnek, ha a szervezet nem képes a hőt leadni, elsősorban nyáron kánikula mellett, szélmentes párás időben, és ha  nincs meg a megfelelő folyadék és só utánpótlás.

Hogyan kell védekezni ezekben az esetekben? – teszi fel a kérdést válaszában a cégvezető, majd folytatja: „A fentebb már említett folyadék és só utánpótlással, a hűs pihenőhely biztosításával, valamint  munkaidő és a pihenőidő arányának csökkentésével. Ez azt jelenti hogy  vörös zónás esetben akár 50 %-os pihenő időt is kell biztosítani a dolgozóknak óránként. Nos ezért van az hogy a hulladékszállításban gondot okoz a kánikula, a magas hőmérséklet.”

Segítséget kaptak a kukások

Arra a kérdésünkre, hogy sikerült-e pótolni az elmaradásokat Pató Simon a következőket válaszolta: „A fentiekben leírt megelőzések és védekezések ellenére nálunk is voltak megbetegedések. Az elmaradásokról, pótlásokról értesítjük a lakosságot. A csúszások nem haladják meg a 24 órát. A pótláshoz külső segítséget kaptunk, betegeink várhatóan meggyógyulnak  s a járatterv augusztus 20-án helyreáll.”

Jó hír tehát az érdieknek, tárnokiaknak és sóskútiaknak, hogy hamarosan minden kukát kiürítenek és nem lesznek szagos szeméttárolók az utcákon.

Kiemelt kép: illusztráció