A MOL Fehérvár labdarúgócsapatában egy játékosnak pozitív eredményt hozott a koronavírustesztje, míg Márton Gábor vezetőedzőé kétes minősítést kapott.

„Az érintettek járványügyi elkülönítése megtörtént, továbbá az előírásoknak megfelelően értesítettük az illetékes hatóságokat és szervezeteket” – mondta a klub honlapjának Kovács Tibor csapatorvos.
    

A beszámoló hangsúlyozta, nem került veszélybe az együttes csütörtöki mérkőzése, melyet a máltai Hibernians vendégeként játszik az Európa Liga-selejtező második fordulójában.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A kispadon viszont nem Márton Gábor fog ülni, mivel az európai szövetség (UEFA) egészségügyi protokollja – a teljes biztonság érdekében – a kétes eredményt mutató mintát pozitívnak tekinti.
    

„Az első tesztem orvosi megfogalmazás szerint nem értékelhető eredményt mutatott ki. Ezután hétfőn még kétszer ellenőrizték a mintát, mindkettő negatív lett.

Ma újabb mintavételen estem át, ennek még várjuk az eredményét. Sajnos az UEFA vonatkozó rendelkezései miatt 99 százalék az esélye annak, hogy nem tarthatok Máltára a csapattal. Átbeszéltük a stábbal, hogy mi a teendő, mindenki tudja a dolgát.

Az a legfontosabb, hogy nélkülem is tovább jusson a csapat, amelyet távollétemben Szalai Tamás fog vezetni” – mondta Márton Gábor, aki a meg nem nevezett játékoshoz hasonlóan tünetmentes.

Kiemelt kép: Illusztráció