Az utolsó pillanatban találtak rá a rendőrök arra a családanyára, aki feltehetően öngyilkossági szándékkal tűnt el otthonából. Családja kétségbeesve kereste, azonnal értesítették a rendőröket. A zsaruk a sötétben tapogatóztak, hiszen semmilyen indoformációjuk nem volt arról, hogy merre is indulhatott el a 32 éves nő.

Eltűnt egy családanya

Hétfőn este aggodalmas bejelentés érkezett: eltűnt egy nő, édesanyja úgy vélte, öngyilkossági szándékkal. Délután óta nem tudta elérni – írta a Pest vármegyei rendőrség a Facebook oldalán.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Autóval ment el

„Monori kollégáink elsőre azt sem tudták, merre induljanak, hisz semmi információ nem volt arról, hová mehetett fehér kocsijával a 32 éves nő… A környék pásztázása után korábbi munkahelye felé vették az irányt, hátha…” – olvasható a bejegyzésben.

Az egyik utcában találtak rá

A rendőrök a település utcáit rótták, amikor késő este a szolgálati kocsi fényszórói a távolban egy fehér autót világítottak meg. Közelebb érve vált bizonyossá, hogy a keresett járgány az, a következő pillanatban megpillantották a nőt is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A rendőr és a. megtalált nő

Forrás: Facebook

Rohantak a zsaruk

Egy vékony pólóban és nadrágban, mozdulatlanul feküdt a hóban. A következő lépés egyértelmű volt: „Satufék, kipattanás, rohanás” – írták a rendőrök a közösségi oldalukon. A nő eszméletlen volt, a szólongatásra nem reagált, de lélegzett. Az egyik rendőr karjánál fogva felemelte, a járőrautóhoz kísérte, ahol visszanyerte ugyan az eszméletét, de még mindig nem tudott kommunikálni és át volt fagyva.

Eszméltelen volt

Beültették a fűtött kocsiba és mentőt hívtak. A mentők stabilizálták hypothermiás állapotát – testhője 31 ºC-ra csökkent –, majd kórházba vitték.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Kiemelt kép: a megtalált nő – Forrás: Facebook/PVMRFK