Kilencvenöt éves korában elhunyt Máthé Erzsi, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Folyamatos orvosi ellátásra szorult

Az Index.hu cikke szerint Máthé Erzsi évek óta visszavonultan élt, életkora és betegsége miatt folyamatos orvosi ellátásra, ápolásra szorult. Színésztársai, egykori kollégái mindvégig tartották vele a kapcsolatot, barátai látogatták, telefonon beszéltek vele. A Nemzet színésze május 8-án este csendben elaludt – értesült az Index a család egyik barátjától. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Május 16-án lett volna 96 éves

Máthé Erzsi 1927. május 16-án született Budafokon Mertz Erzsi néven. Családjával nagy szegénységben nőtt fel, úgynevezett barlanglakásban laktak. Később kaptak lakást, de a II. világháború után, mivel svábok voltak, elvették az otthonukat és kitelepítették őket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nehéz gyerekkora volt

Máthé Erzsi a nehéz gyerekkori éveknek tudta be, hogy maga is kemény nő lett, még a hangját is megkeményítette, de ez csak védekezés volt, mondta, így leplezte a gyengeségét, az esendőségét.

Országos Színészegyesület hallgatójaként kezdte

1945-1948 között az Országos Színészegyesület színiiskolájának hallgatója, ahol Rátkai Márton, Ascher Oszkár, Lázár Mária, Várkonyi Zoltán és Gobbi Hilda volt a mestere. A felvételin Ady Endre A halál rokona vagyok című versét mondta el, mert csak drámai verseket ismert, olyanokat, amilyen az élete volt.

A főiskolára nem jutott be, de egymás után kapta a szerepeket

A Színművészeti Főiskolára már nem sikerült bejutnia, ennek ellenére egymás után kapta a szerepeket. 1949-ben a Nemzeti Színházban beugrott Szörényi Éva helyére az egyik darabban, amelyet Major Tamás rendezett. Major mondta neki, hogy Mertz Erzsi néven nem lehet színésznő, akkor lett Máthé Erzsi.

A Vígszínház szerződtette

A színiiskola elvégzése után, 1948-ban a Vígszínház szerződtette, majd a következő évadban Szendrő József – későbbi férje – Pécsre hívta. A színésznő mindössze 22 éves volt, amikor megismerkedtek. Kisfiuk egy éves korában agyhártyagyulladásban meghalt, Máthé Erzsi ezt soha nem tudta feldolgozni. Második férjével, Bíró László mérnökkel annak haláláig éltek együtt.

Drámai és humoros szerepek

A Pécsi Nemzeti Színház (1949–1952) után 1952 és 1983 között a budapesti Nemzeti Színház tagja. 1952-ben, Szendrő Józseffel való válása után került a Gellért Endre-vezette Nemzetibe, ahol három évtizeden át játszott. Emlékezetes alakítása volt többek között Az ember tragédiája Évája, a Bánk bán Gertrudisa, a Lear király Gonerilje, a Liliomfi Kamillája, a Téli rege Paulinája.

Saját vagyonából alapította a Máthé Erzsi-díjat

2003-ban a Katonában saját vagyonából létrehozta a Máthé Erzsi-díjat, amelyet minden évben egy-egy fiatal színésznek ítél – titkos szavazással – a társulat. 2006-ban alapítványt hozott létre, amelynek célja a Pécsi Nemzeti Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint a határon túli magyar nyelvű színházak tagjainak, továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak segítése.

Kétszer kapott Jászai Mari-díjat

A Jászai Mari-díjat kétszer kapta meg, ezen kívül érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze. Megkapta a Kossuth-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (polgári tagozat), a PUKK-díjat, a Vastaps-díjat, a filmszemle életműdíját, a Hazám-díjat és a Kállai Ferenc-életműdíjat. Budapest díszpolgára.

Tragikus szerepeket alkotott

Sokoldalú művész volt, alkati adottságai – királynői tartása és mély, zengő orgánuma – tragikus szerepek megformálására predesztinálták, és különösen pályája kezdetén több klasszikus hősnőt játszott, ugyanakkor humora, karikírozó képessége vígjátékokban, komédiákban is nagyszerűen érvényesült.

Visszavonultan élt

Utolsó éveiben Máthé Erzsi visszavonultan élt, ápolásra szorult, és elmondása szerint nagyon hiányzott neki a színház, ami az élete volt.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: Zih Zsolt / MTI