Ahogyan arról a BudapestKörnyéke.hu agglomerációs hírportál is beszámolt életének 86. évében elhunyt a nemzet színésze, Törőcsik Mari. A színésznő hosszú betegség után, pénteken hajnalban ment el örökre.

Törőcsik Mari már korábban végrendelkezett

A legendás művésznő arról már korábban végrendelkezett, hogy hol szeretné, ha végső nyugalomra helyeznék. A LikeNews.hu hírportál írta meg, hogy Törőcsik Mari akarata szerint Maár Gyulával, megboldogult férjével szeretne nyugodni. A legendás színésznő szavait a Blikk idézte korábban, aki azt mondta: “Végrendelkezek, ember! Xavér lejön nekem orgonálni és egy pélyi elemista, negyedik-ötödikes kisdiák felolvas egy Pilinszky-verset. Terézre bízok mindent. A lányomban megbízom. Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm. Ott már csak Teréz és a párja lesz a csónakban. Aztán, ahogy egy barátom, doktor Szongoth Mariann mondta, a Fekete-tengerben fogunk találkozni. Maár Gyula meg én. Őt a Sugovicába szórtuk Bajánál. Az volt az ő Tiszája” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Temetése szűk körű lesz

Az MTI nemrégiben kiadott közleménye szerint Törőcsik Mari temetése szűk körű lesz, ám tisztelői már ma estétől leróhatják kegyeletüket a legendás színésznő előtt a Nemzetinél, ennek részleteiről szintén a LikeNews.hu hírportál számolt be, mint írták: Törőcsik Mari kedvence a sárga rózsa volt, ezzel a virággal emlékezhetnek rá.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezek is érdekelhetnek:

Már ma este várják a rajongókat

Pénteken 17 és 21 óra között, a  továbbiakban pedig a hét minden napján 10 és 21 óra között lehet felkeresni az emlékhelyet – áll az MTI által közreadott közleményben.

Erre kér mindenkit az intézmény

Az intézmény arra kéri a tiszteletüket tevőket, hogy a Nemzeti Színház Hajóorrát a Soroksári út felől kijelölt útvonalon közelítsék meg. A járványhelyzetre való tekintettel azt kérik, fokozottan ügyeljenek a megfelelő távolságtartásra. Ha lerótták kegyeletüket, a tömeg elkerülése érdekében a Duna felőli oldalon, a Nemzeti Színház parkolójának irányába lehet távozni – tartalmazza a közlemény. EZ IS ÉRDEKELHET: “Körhinta az élet. Megállíthatatlan körforgás, de egyszer kirepülünk” – megható sorokkal gyászolja a magyar közélet Törőcsik Marit – fotók

Lánya köszönetet mondott

A Nemzeti Színház arról is tájékoztatott, hogy a művésznő lánya, Maár Teréz ezúton is szeretné megköszönni a Szombathelyi Markusovszky Kórház összes alkalmazottjának, valamint Sámóczi Marianna főorvosnak, hogy az elmúlt öt évben mindent megtettek Törőcsik Mari egészségéért.

Pótolhatatlan egyéniség

Törőcsik Mari személyében a magyar színházművészet pótolhatatlan egyéniségét gyászoljuk – hangsúlyozza a Nemzeti Színház közleményében, melyből az is kiderül, hogy a színház a művésznőt saját halottjának tekinti.

Több könyv is megjelent az életéről

A Nemzeti Színház 2015 novemberében gálával és kiállítással ünnepelte a betegséggel küzdő színésznő nyolcvanadik születésnapját, aki könnyeit törölgetve nézte végig kollégái, barátai őt köszöntő előadását, az évforduló alkalmából pedig így vetett számot: “nekem szép és gazdag életem volt”. Ez alkalomból jelentették be a nevét viselő ösztöndíj megalapítását fiatal, tehetséges színinövendékek támogatására. Törőcsik Mari pályájáról és civil életéről több könyv is megjelent. 

Jordán Tamás is elköszönt tőle

A BudapestKörnyéke.hu is megírta, hogy Jordán Tamás szoros barátságot ápol Törőcsik Marival, noha színpadon ritkán játszottak együtt.

Szorossá vált a kapcsolatuk

Mint mondta, igazán szorossá akkor vált a kapcsolatuk, amikor a Nemzeti Színházban már nem lépett színpadra és a Vas megyei Velemben élt, ahol régóta megvolt Maár Gyulával közös házuk. “Szombathelyen voltam színházigazgató és a két hely között kicsi a távolság, gyakran meglátogattam őt” – mondta, hozzátéve, hogy mindig kitalált valamit, szórakoztatta Törőcsik Marit, aki kapcsolatukról azt mondta: igazi barátság. Ezek a látogatások mindig tele voltak humorral, derűvel. Mindig feltöltődést, örömet jelentett számára, ha meglátogatta. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Törőcsik Mari – Forrás: LikeNews.hu