Közel 5 000 diák vált magabiztosabb nyelvhasználóvá a Dunay-féle beszédközpontú angoltanulási módszer által. Ma már majdhogynem alapképességnek számít az idegennyelv-ismeret, hiszen több évtizede iskolai keretek között is lehetőségük van nyelvet tanulni a diákoknak. Azonban ez korántsem jelenti azt, hogy a gyakorlatban is minden gond nélkül alkalmazzák a tanultakat. Ennek legfőbb oka az oktatás struktúrájában rejlik, ugyanis az többnyire elméleti tananyagra épül, kevésbé kap benne hangsúlyt a beszéd.

A túl sok elmélet megöli a gyakorlatot és csomót köt a nyelvre. A sok beszéd viszont feloldja a megszólalástól való félelmet, hiszen védett környezetben segít megtenni az „első lépéseket”, és a tanulási folyamat során végig biztonságot nyújt.

„Azt vallom, hogy angolul beszélni csak beszéd közben lehet megtanulni. Több tízezer angolóra tapasztalatával a hátam mögött teljes meggyőződéssel ki merem jelenteni, hogy 10-ből 8 ember azért nem tud megszólalni angolul, mert soha nem beszélt eleget” – hívta fel a figyelmet Dunay Péter, a Speak! Nyelviskola szakmai vezetője, a Dunay-féle beszédközpontú angoltanulási módszer megalkotója.

Növelni kell az egy főre eső beszédidőt

A nyelvtanulás során minél többet beszélünk, illetve a társaink minél többet beszélnek hozzánk, annál gyorsabban válunk magabiztos kommunikátorrá. Idézzük csak fel, hogy az anyanyelvünket is ilyen módon sajátítottuk el, nem pedig nyelvtankönyvek segítségével. Márpedig ha egy módszer már bevált, miért ne alkalmaznánk ugyanazt újra? Az angol nyelvet éppígy meg lehet tanulni párbeszédek útján, tankönyvek nélkül, gyakorlatiasan.

„A módszerem lényegét a Nem mersz megszólalni angolul, avagy a nyelvérzék mítosza című könyvem végén fogalmaztam meg, amelynek gyökerei a 20. századi Amerikáig nyúlnak vissza. A kormány a bevándorlók képzésére kifejlesztetett egy olyan nyelvoktatási módszert, amellyel a lehető leghamarabb munkához lehetett juttatni a latinokat. Ekkor született meg a 100% beszéd, 0% könyv módszer elődje, a folyamatos beszédre és rengeteg gyakorlásra épülő, beszédcentrikus nyelvtanítási technika, ami látványos sikereket ért el” – avatott be Dunay Péter, aki ezeket az alapokat fejlesztette tovább Magyarországon 28 éven keresztül, miközben diákjait magántanárként tanította angolul.

Más, mint a többi tanfolyam

A hagyományos nyelvoktatás elmélet- és tankönyvközpontú, a tanórák főként igeidőkről, nyelvtani definíciókról és szótanulásról szólnak. A rengeteg elmélet mellett minimális a gyakorlat. Alapvető probléma, hogy egy 45 perces angolórán jó, ha 2 perc jut a beszédre, ami miatt a beszédet és a beszélt szöveg megértését csak kevesen sajátítják el.

„Mi megfordítottuk az elmélet és a gyakorlat, az írás és a beszéd arányát. Nálunk az órán 90%-ban beszéd és gyakorlás van, és csupán 10%-ot tesz ki az elmélet és az írás. Nem használunk sem tankönyveket, sem tesztfüzeteket, mert a tapasztalataink azt mutatják, hogy ezekből nem lehet gyorsan és hatékonyan megtanulni angolul beszélni. A tankönyvek és a munkafüzetek olyan feladatokat adnak, amiket egy személy otthon, egyedül meg tud csinálni, külső segítség nélkül. Órán ezekkel nem gazdaságos foglalkozni. Ehelyett mi az élő beszédet és a hallás utáni értést fejlesztjük, mivel a legkönnyebben és a leggyorsabban akkor lehet beilleszkedni egy angolul beszélő környezetbe, ha tudunk szóban kommunikálni. Mindezt angolul, gyomorgörcs vagy izzadó tenyér nélkül, bátran és nagy rutinnal – mondta a Speak! Nyelviskola szakmai vezetője.

A magas minőség a legfontosabb szempont

A Speak! Nyelviskola 2013-ban nyitotta meg a kapuit. Azóta közel 5 000 embert indítottak el a magabiztos nyelvtudás felé vezető úton 100% beszéd, 0% könyv módszerükkel. Saját fejlesztésű tananyagaik hétköznapi témák köré épülnek, ezért friss és aktuális angoltudás megszerzését teszik lehetővé. A képzés 17 szintre tagolt, így minden diák a saját tudásának megfelelő képzésben vehet részt. A tanfolyam az online térben zajlik, mindössze internetre és kamerával, mikrofonnal ellátott számítógépre van hozzá szükség.

„A hozzánk jelentkezők részt vehetnek egy ingyenes próbaórán, ahol betekintést nyerhetnek tanítási módszerünk működésébe, megtapasztalhatják, hogy illeszkedik-e a saját igényeikhez, elképzeléseikhez. Aki iskolánkban megkezdi a nyelvtanulást, biztos lehet abban, hogy mindvégig magas szintű oktatásban lesz része. Erre nyújt garanciát a szigorú minőség-ellenőrzési protokollunk, amellyel folyamatosan figyelemmel kísérjük munkatársaink tevékenységét és minden diákunk egyéni fejlődését” – tette hozzá Dunay Péter.

A Mex Rádióban elhangzott interjú:

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos mérések szerint a BudaPestkörnyéke.hu hírportált a forgalmas napokon 340.000 ember olvassa!