A drogtermesztők egy gyömrői ház udvarán rohadó régi katonai teherautóban is termesztették a marihuánát, valamint még három másik ültetvényen, amelyeket egytől-egyig felszámoltak. A lefoglalt drog feketepiaci értéke körülbelül 62 millió forint.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Debreceni Osztálya kábítószer-kereskedelem miatt folytat nyomozást S. Ferenc alsónémedi lakos és társai ellen. Az 53 éves férfi és a köré szerveződő bűnözői csoport tagjai egymás tevékenységéről tudva, különböző helyszíneken marihuánaültetvényeket alakítottak ki, és a megtermelt kábítószert Budapesten, illetve Pest megyében értékesítették.

A banda elfogására összehangolt akciót szerveztek szerda hajnalra. A rendőrök több helyszínen csaptak le egyszerre, és a művelet során összesen hat embert fogtak el, tíz kutatást tartottak, illetve felfedtek négy vadkenderültetvényt, amelyeknél helyszíni szemlét tartottak – írja a police.hu

Helyszíni szemle – Forrás: police.hu

A nyomozási cselekmények alkalmával a nyomozók a különböző helyszínekről lefoglaltak 198 tő cannabisnövényt, 16.751 gramm leszüretelt marihuánát, illetve csekély mennyiségű kábítószergyanús port, feltehetően kokaint.

Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!

A KR NNI Debreceni Osztályának munkatársai az elfogott négy férfit és két nőt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Kiemelt kép: katonai teherautó Gyömrőn – Forrás: police.hu