A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről.Hamilton néhány napja a közösségi oldalán kritizálta a homofóbnak tartott magyar pedofiltörvényt, erre Varga Judit igazságügyminiszter közölte, az autóversenyző maradjon inkább a kaptafánál.

Nyolcadik első stratja a Hungaroringen

A 36 éves pilótának ez pályafutása 101. pole pozíciója, az idén pedig a harmadik. A mogyoródi pályán Hamilton karrierje során nyolcadik alkalommal startolhat az élről, a magyar GP-t pedig kilencedik alkalommal nyerheti meg. Ez lenne pályafutása századik futamgyőzelme az F1-ben. Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas rajtolhat, míg a harmadik pozícióban a pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) zárta az időmérő edzést. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nehéz az első kanyar

„Nagyszerű időmérő edzésen vagyunk túl, ami igazi csapatmunka volt, Valtterit is beleértve. Más gumikkal indulunk majd, mint a többiek. Nagyon nehéz az első kanyar, de ha ilyen meleg lesz, az egész futam keménynek ígérkezik” – mondta Hamilton a kvalifikáció után.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hamiltonnak sem tetszett a törvény

Csütörtökön a mogyoródi futamra érkező Formula–1-es világbajnok, Lewis Hamilton is megszólalt a melegellenes szabályozással kiegészített magyar pedofiltörvény ügyében, és üzent a magyar kormánynak.

Legyél önmagad

Hamilton szerint „mindenki megérdemli, hogy önmaga legyen, függetlenül attól, hogy kit szeret vagy hogyan azonosítja magát. Arra biztatom a magyar embereket, hogy a közelgő választáson a szavazatukkal támogassák az LMBTQ-közösség jogainak védelmét, hiszen most nagyobb szükségük van a támogatásra, mint valaha”. A választókat pedig felszólította, hogy népszavazáson álljanak ki az LMBTQ emberekért.

Fake News

Varga Judit igazságügyi miniszter, a Facebookon üzent a hétszeres Forma–1-világbajnoknak. A miniszter szerint a pilóta csatlakozott „a gyermekvédelmi törvényünket támadó nemzetközi fake news-gyártók táborához”, ám „a magyar gyermekek védelme a magyar szülőkre tartozik és nem külföldi autóversenyzőkre”.

Maradjon a kaptafánál

Varga Judit azzal zárta a bejegyzést, hogy „a cipész maradjon a kaptafánál, a FORMA 1-es pilóta pedig az autóversenyzésnél”. A miniszter mindemellett sok sikert kívánt Hamiltonnak a Hungaroringen.

Felpezsdült a Hungaroring

És akkor vissza a szombati edzésre. Dél körül felpezsdült a mogyoródi paddock, ugyanis a versenyzők és a csapatok is ebédelni indultak, sőt a szerencsések Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökével is összefuthattak a boxok mögötti területen. Ezen kívül is nagy volt a sürgés-forgás, elsősorban a gumiszállító Pirelli kamionja körül, az istállók szerelői ugyanis egymást váltva vitték vissza a már felesleges abroncsokat az olasz cégnek, a még használható kerekeket pedig mosással készítették elő a délutáni feladatokra.

Összetört autó

A tökéletes időjárási körülmények között kezdődött időmérőre az amerikai Haas istállónak nem sikerült rendbe raknia Mick Schumacher autóját, amelyet még a harmadik szabadedzésen tört össze, így a német mért idő nélkül az utolsó helyen zárt. Az első szakasz nem hozott különösebb meglepetést, a mezőny leggyengébb autóiban – Haas, Williams – ülő pilótákon kívül Cunoda Juki (Alpha Tauri) búcsúzott.

Gyors kör

A második negyedórában már nagyobb volt a küzdelem, 6:40 perccel a szakasz vége előtt Carlos Sainz a boxutca bejáratánál lévő kanyarban megcsúszott, és a gumifalba csapódva lebontotta a Ferrari első szárnyát. Mivel a spanyol pilóta az első gyors körén volt, mért idő nélkül zárt és csak a 15. helyről startolhat vasárnap. Némi meglepetésre nem folytathatta Daniel Ricciardo (McLaren) sem az időmérőt, miközben csapattársa, Lando Norris a második legjobb időt érte el ebben a szakaszban. Bejutott ugyanakkor a harmadik periódusba az Alpine két pilótája, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso és Esteban Ocon, valamint Pierre Gasly is a másik Alpha Taurival.

Repesztve vezetett

A harmadik etapban az első gyors körök után Hamilton 1:15.5 percen belüli időt repesztve vezetett. Az utolsó percben a brit alaposan feltartotta a mögötte jövőket, Sergio Pérez (Red Bull) így nem tudott elmenni még egy gyors körre, és mivel senkinek nem sikerült javítania, így maradt Hamilton az élen.

Összeállt alatta az autó

Megjegyezte, az utolsó gyors körében a gumijai nem voltak megfelelő hőmérsékletűek, de a kocsi nagyon szépen összeállt alatta. Úgy érzi, a szezon eleji hátrányukat mostanra sikerült ledolgozni a Red Bullal szemben, de így is meglepte, milyen jó volt a sebességük a Hungaroringen.

Ingerült válasz

Verstappent a sajtótájékoztató végén megkérdezték a két hete, Silverstone-ban történt balesetéről – a Red Bull pilótáját a rajt után a később győztes Hamilton lökte ki a pályáról -, ő pedig ingerülten, nem túl irodalmi stílusban kérte meg a riportert, hogy legyen elég ezekből a kérdésekből.

Elegem van

„Egész csütörtökön ezekre válaszoltam, már elegem van belőle, nem kívánok ezzel a továbbiakban foglalkozni” – felelte dühösen a 23 éves versenyző, aki mellett Hamilton a fejét csóválta. A 70 körös Magyar Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

MTI/BPK – Kiemelt kép: Lewis Hamilton