A Pfizer amerikai, és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcina kiemelkedően hatékony a vírus fertőzőbb mutációi ellen is – állítja két tudományos kutatás.

Véd a mutációk ellen

Az eredmények azt mutatják, hogy a kétdózisú oltás, amelyet az elsők között engedélyeztek sürgősségi használatra, és az egyik leggyakrabban használt az Egyesült Államokban és más országokban, „védelmet nyújthat a koronavírus-járvány új hullámait okozó, fertőzőbb változatok ellen is az egész világon”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Jó a brit és az afrikai mutáns elen is

Az egyik tanulmányt a New England Journal of Medicine című amerikai egészségügyi hetilapban publikálták, és több mint 200 ezer katari ember adatain alapul. Valamennyiüket a Pfizer-BioNTech vakcinájával oltották be. A vizsgálatok kimutatták, hogy a kutatásban résztvevők 89,5 százalékos hatékonysággal bizonyultak ellenállónak az először az Egyesült Királyságban azonosított vírusvariánssal szemben. A szakmai körökben B.1.351 változatnak is nevezett, először Dél-Afrikában azonosított változat ellen pedig 75 százalékos hatékonysági arányt rögzítettek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

230 ezer embert vizsgáltak

A második tanulmány a The Lancet című, holland tulajdonban lévő, de New Yorkban, Londonban és Pekingben is szerkesztőséggel rendelkező orvosi hetilapban jelent meg, és január 24-e és április 3-a között vizsgált, több mint 230 000 koronavírussal fertőzött izraeli lakos adatain alapul.

Picit jobb az időseknél

Az izraeli egészségügyi minisztérium és a Pfizer kutatói megállapították, hogy az oltás körülbelül 95 százalékos hatékonysággal megelőzte a további megbetegedéseket a fertőzőbb változatokkal szemben, a 16 évesnél idősebb emberek körében. A 85 éves, vagy idősebb embereknél a Pfizer-BioNTech vakcinája 94 százalékos hatékonyságot mutatott a mutációkkal szemben.

Hatékony lehet a harmadik oltás

Pfizer-BioNTech kutatói folyamatosan vizsgálják, hogy szükség van-e emlékeztető oltás beadására a koronavírus-fertőzés esetében. A szakemberek úgy gondolják, hogy az esetleges harmadik oltás a már beoltott embereknél nagyobb immunreakciót válthat ki a fertőzőbb variánsokkal szemben.

Az olimpikonok is Pizert kapnak

A Pfizer és a BioNTech csütörtökön közösen jelentette be, hogy szándéknyilatkozatot írtak alá a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), amelyben azt vállalják, hogy koronavírus elleni oltást biztosítanak az idei nyári tokiói olimpián résztvevő sportolóknak és csapattagoknak. Az oltások kiszállítása még ebben a hónapban elkezdődik.

Normális élet

A Tokiói Olimpiai és Paralimpiai Játékok a tervek szerint 2021. július 23-án kezdődnek. „A Pfizer és a BioNTech elkötelezettek amellett, hogy mindent megtegyenek annak érdekében, hogy véget vessenek ennek a világjárványnak, és hozzájáruljanak ahhoz, hogy a világ visszatérhessen a normalitás érzéséhez” – mondta Albert Bourla, a Pfizer elnök-vezérigazgatója.

Fogadják el az oltást

Thomas Bach, a NOB elnöke közleményben szögezte le, hogy „ez az adomány újabb eszköz az intézkedéscsomagunkban, amellyel elősegítjük, hogy a Tokiói Olimpiai és Paralimpiai Játékok minden résztvevő számára biztonságos legyen. Egyúttal szolidaritást vállalunk szívélyes japán házigazdáinkkal”. Bach hozzáfűzte: „felkérjük a közelgő olimpiai és paralimpiai játékok sportolóit és a résztvevő küldöttségeket, hogy mutassanak példát és fogadják el az oltást, ahol és amikor csak lehetséges”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép forrása: MTI/Mohai Balázs