Feleségét gyászolja a színpadon mindig vidám mulatós zenész, Csocsesz. Tegnap 58 éves korában koronavírusban meghalt a felesége. 17 nap küzdelem után győzte le a vírus, a nőtaénekes csak üvegfalon keresztül tudott tőle elbúcsúzni.

Fájó szívvel

„Kedves barátaim ismerőseim fájó szívvel és mérhetetlen fájdalommal tudatom, hogy kedves feleségem aki imádta az életet és mindennek tudott örülni 58 éves korában 17 nap hatalmas küzdés után legyőzte őt a vírus. Itt hagyott bennünket, hiánya elviselhetetlen. Nyugodj békében drága Gyöngyikém” – írta az előadóművész a Facebookon. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Pokol útját élték át

A kedvelt nótaénekes ezt mondta a Borsnak: „A pokol kínjait éltük át, tegnap fél tizenkettőkor állt meg a szíve. Nem engedtek oda hozzá közvetlenül, mert már az intenzív osztályon feküdt” – mondta a mulatós nótaénekes.

Egy hónapja semmi baja sem volt

Csocsesz azt is elmondta, hogy négy héttel ezelőtt még nem volt semmi baja a feleségének. „Egyszerűen hihetetlen, hogy aztán lélegeztető-gépre került.” – mondta.

Ki vagyunk borulva

„Az orvosok becsülettel küzdöttek az életéért, mindent megtettek, hogy megmentsék. Most itt van a fiam és a lányom is mellettem. Mindenki ki van borulva” – tette hozzá.

Szóltak, hogy menjek búcsuzni

A színpadon mindig vidám énekes megtörten beszélt arról, hogy szombaton reggel hétkor telefonáltak neki a kórházból, hogy menjenek be és búcsúzzanak el tőle, mert bármelyik pillanatban elmehet.

Csak az üvegfalon keresztül láthatták

Csocsesz elmondta: „Összeszedtem a családot és berohantunk. Ezt az ellenségemnek sem kívánom. Csak egy üvegfalon keresztül láthattuk, hogy a gépeken van. Vesedialízist is kapott. Aztán hazamentünk, és vártuk, hogy mikor telefonálnak, hogy megállt a szíve.” – mondta lesújtva az énekes.

Kis Grófo édesapja is Covidban halt meg

Decemberben írtunk a magyar mulatós zene másik sztárjáról, Kis Gróforól, aki az édesapját vesztette el koronavírusban. A 49 éves művész a koronavírus-fertőzés szövődményeibe halt bele december 3-án. Korábban lélegeztetőgépre került, ám utána jobban lett, a család már a hazatérésére készült, amikor ismét rosszul lett. A fertőzést fia, Kis Grófo is elkapta, ő is kórházba került, de enyhe tünetekkel megúszta a betegséget. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a Kis Grófó édesapjának temetéséről szóló cikk

Kis Grófo koronavírusban elhunyt édesapjának temetésén sok gyászoló nem foglalkozott a járványügyi előírásokkal

Ezt is olvasd el

Kiemelt kép: Csocsesz – Forrás: Youtube/Movie Factory – Raktárkoncert