Fellázadt a börtönben a móri mészáros. Weiszdorn Róbert nem bírta a szigorú járványügyi szabályokat. Cselekménye azonban nem tetszett a börtön igazgatójának, mivel az megrovással büntette a férfit.

Fellázadt

Elege lett a járványügyi korlátozásokból, ezért fellázadt a börtönben a móri mészárlás miatt elítélt Weiszdorn Róbert – írja a Blikk. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Nem használhatták a teljes udvart

A Kozma utcai büntetésvégrehajtási intézetben raboskodó, hírhedt bűnöző azért lázadt fel a börtönben, mert az intézet vezetője azt közölte a rabokkal, hogy a járvány végéig az udvarnak már csak egy kis részét használhatják, pedig korábban az egészet birtokba vehették az elítélték.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kikezdett a vezetéssel

Weiszdorn annyira felháborítónak érezte a vezetőség döntését, hogy igazságérzetének eleget téve körbesétált az egész udvaron úgy, hogy eközben szándékosan érintette az elzárt területet is. Emiatt a  börtön igazgatója megrovással büntette a férfi masírozását.

Ki akart állni a többiekért

“A rácsok mögött töltött évek során egyfajta küldetéstudat alakult ki benne, meggyőződése, hogy ki kell állnia a többiekért is. Most már azonban ő is tudja, hogy ezt nem ilyen eszközökkel kell megtennie” – mondta a lapnak a férfi ügyvédje, dr. Lichy József.

Más korlátozások is voltak

Nem ez volt az egyetlen szigorítás a börtönben. A járvány a bentlakók életét abban is megváltoztatta, hogy szeretteikkel sem tarthatták úgy a kapcsolatot, ahogy korábban és az internethasználati szokásaik is megváltoztak, amit nehezen vettek tudomásul a rabok.

A móri mészáros

Weiszdorn Róbert Magyarország egyik legdurvább büntetőügye miatt került börtönbe. 2002-ben Weiszdorn a társával, Nagy Lászlóval nyolc embert ölt meg egy móri bankfiókban. A két tatabányai férfinak nagy szerencséje volt, mert kezdetben a rendőrség nem is őket, hanem Kaiser Edét gyanúsította a rablógyilkosság elkövetésével.

Elítélték

A két támadó helyett a bíróság Kaiser Edét ítélte életfogytiglani börtönbüntetésre, fordulatot pedig az vett az ügyben, hogy egy amatőr régész, Szebenyi István egy tarjáni erdőben a fémkeresőjével megtalálta a Móron használt fegyver több részét is. Innentől felgyorsultak az események, és a rendőrségnek sikerült is elfognia Tatabányán a valódi elkövetőket.

Kaiser szabadulása – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Weiszdorn nem tagadta a mészárlást

A tárgyalást csak egyikőjük élte meg, mivel Nagy László öngyilkos lett a börtöncellájában. Amikor pedig Weiszdorn került a bíró elé, egy percig sem tagadta a rablógyilkosság elkövetését, állítása szerint Nagy László kényszerítette arra, hogy vegyen részt a brutális bűncselekményben. Feladni pedig azért nem adta fel magát, mert elmondása szerint társa megfenyegette őt: ha bármit is elmer mondani, akkor kivégzi őt és a családját is. Weiszdornt végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, a férfi legkorábban 40 év múlva szabadulhat.

Tanulással tölti az időt

Weiszdorn Róbert korábban szobafestőként dolgozott, de miután letartóztatták lázas tanulásba kezdett. A börtönben töltött ideje alatt színötös bizonyítvánnyal diplomát szerzett és lelkész lett. Emellett nyelveket tanul, célként pedig azt fogalmazta meg magában, hogy angolból és németből is nyelvvizsgát szeretne tenni. Családja nem hagyta el, három gyermeke rendszeresen tartja vele a kapcsolatot, annak ellenére, hogy két nagyobb fia külföldre költözött, ők Skype-on beszélgetnek apjukkal. Legkisebb lánya csupán néhány hónapos volt, amikor az apja lebukott, ő rendszeresen látogatja apját a börtönben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Helyszínelés – Forrás: MTI/Földi Imre