A Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós nyomozócsoportja a legjobb pillanatban, pénzátvételkor értek tetten egy csalót, majd apósát is elfogták, aki korábban szintén unokázós csalásokban vett részt. A rendőrök a házkutatás során a virágföldbe dugott bizonyítékokat is találtak

Unokázós csalók ismét idős embereket kerestek fel magukat hozzátartozójuknak kiadva, hogy pénzt csaljanak ki valótlan balesetekre hivatkozva. Egy terézvárosi idős asszonytól február 20-án másfél millió forintot csaltak ki; a pénzért egy férfi ment.

A nyomozók a lefoglalt kamerafelvételek alapján azonosították a férfit, és február 25-én délután egy 18. kerületi társasház előtt fogták el, miután pénzt és ékszereket vett át egy idős asszonytól.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A rendőrök a 22 éves budapesti B. Csabánál több mint egymillió forint értékben találtak pénzt és arany ékszereket. A nyomozók ezután kutatást tartottak az elkövető pesterzsébeti lakásán.

A rendőröknek a férfi apósa nyitott ajtót, a 48 éves martonvásári D. József, akit szintén elfogtak. A gyanú szerint D. József is pénzt csalt ki két idős asszonytól úgy, hogy az eddig ismeretlen női társa telefonon felhívta a sértetteket, majd magát a lányuknak kiadva közölte, hogy balesetet okozott, és mivel lejárt a kötelező biztosítása, de nem akarja, hogy rendőrségi feljelentés legyen, ki kell fizetnie a keletkezett kárt. A férfi a 3. és a 13. kerületi sértettektől közel hatmillió forintot vett át.

A kutatáskor a rendőrök telefonokat és SIM kártyákat foglaltak le; még a virágládába rejtve is mobiltelefont találtak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály nyomozói mindkét férfit kétrendbeli csalás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására – írja a Police.hu.

Kiemelt kép: részlet a rendőrség videójából