Már egy éve, hogy távozott az élők közül a nehéz sorsú színész, Damu Roland. A Jóban Rosszban című televíziós sorozat egykori sztárját van, aki nem feledi: ismét vörös rózsák kerültek a sírjára.

Egy éve hunyt el

December 27-én volt egy éve, hogy Damu Roland örökre lehunyta a szemét: tragikusan fiatalon, mindössze 47 évesen halt meg. A nehéz sorsú színész két Covid elleni oltás után, mégis koronavírus következtében került az intenzív osztályra. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Feladta a küzdelmet

Maga hívott mentőt, mert a köhögéstől már levegőt sem kapott. A szervezete végül feladta a küzdelmet.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Friss virágok a sírhelyen

A színész a Farkasréti temetőben nyugszik, és a Bors arról tudósított, hogy a néhai, zűrös életű Damu síremlékére valaki friss vörös rózsákat helyezett a karácsonyi díszek mellett.

A szerelem szimbóluma

Mindez azt jelenti, hogy Damu sírját rendszeresen gondozzák, de amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy a vörös rózsa bizony a szerelem szimbóluma. Az, hogy ki tehette oda a hatalmas virágcsokrot, egyelőre rejtély.

Fél tucat rózsa a születésnapon

Nem ez az első alkalom, hogy titokzatos vörös rózsacsokor jelenik meg Damu sírján. Születésnapján, szeptember 8-án fél tucat vörös rózsát tettek a síremlékre.

Februárban temették el

Damu Roland haláláról és a temetése körüli kálváriáról a BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt. A színészt végül február végén temették el, ám hiába helyezték végső nyugalomra máig újabb és újabb titkok látnak napvilágot a színésszel kapcsolatban.

Hatalmas adósság

Bors most azt írta, hogy a színész komoly adósságot hagyott hátra, amit az özvegyének kell majd törlesztenie, valamint a kislánya az árvaellátástól is elesett. 

Senkit nem érdekelt a kislány sorsa

A portál akkori információi szerint a kislány idén már 7 éves volt, azonban az apja családjából senkit sem érdekelt a sorsa. A Jóban Rosszban korábbi sztárjának testvére bár korábban vállalta, hogy Maja keresztszülője lesz, később meggondolta magát.

Megszólalt a gyámja

A kislány gyámja, Katalin a lapnak arról is beszélt, hogy korábban kaptak ígéretet a segítségre, ám abból semmi lett. „Nem kell önzőnek lenni, mindenki követhet el hibákat! A nagyapja is sokáig tartotta a kapcsolatot a húgommal és a kislánnyal, de jó ideje ők is eltűntek” – mondta a nő a portálnak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Damu Roland. Fotó: TV2