Vasárnap három mérkőzést szurkolhattak végig a nézők a Sztárboxban. Ezúttal Lola és Földes Eszter, Czutor Zoltán és Mészáros András, valamint Torghelle Sándor és Shane Tusup mérte össze az erejét, ám a három mérkőzésből az utóbbi kettő technikai KO-val ért véget. 

Kemény fiúnak tartják 

Az este legkeményebb meccse az úszóedző és az egykori válogatott focista között zajlott: Tusup a mérkőzés előtt többször is beszólt Torghellének. A bemutatkozó filmjében Torghelle egyébként elmondta, hogy ő focistaként az emberek emlékezetében egy kemény fiúnak maradt meg és nem szeretné, hogy a róla kialakult kép a Sztárbox után megváltozna. Sanyi elmondta, hogy pont úgy mint a fociban, itt is folyamatosan az ellenfélre kell figyelni és ebben jónak tartja magát.

Azonnal nekiment 

Torghelle Sándor az első pillanattól kezdve erősebbnek bizonyult az amerikai úszóedzőnél. Shane először a 10. másodpercben esett el. Majd kétszer került a földre, így technikai KO-val nyert a volt labdarúgó. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Lefújták a meccset 

Kovács Kokó István, a műsor szakértője elmondta, hogy a harmadik rászámolás után a szabályok szerint automatikusan vége van a mérkőzésnek. Így már az első menetben eldőlt, hogy Torghelle Sándor nyerte az összecsapást. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Shane megsértődött

Az eredményhirdetés után Shane Tusup úgy megsértődött, hogy  azonnal kivonult a ringből és az öltözőjében ment. Még interjút sem adott Héder Barnának, a műsor házigazdájának. „Rám jött, védekeztem, ütöttem” – így értékelte a meccset a győztes Torghelle Sándor. 

Eredményhirdetés

Forrás: RTL

Másként képzelte a meccset

Tusup hétfőn, a kiütésére közleményben reagált. “A gondolataim között sem szerepelt, hogy két sportolói háttérrel rendelkező személy összecsapása ilyen stílusban megy majd végbe. Azt gondolom, hogy a sportban arra nem illik büszkének lenni, ha valaki folyamatosan kapja a piros lapokat, hiszen ez komoly jelentéssel bír. Én a felkészülésem alatt csak a saját dolgomra koncentráltam és a fejemben nem volt más opció, kizárólag a fair-play, mint mindig”. 

Elfogadja a bíró döntését

“A mérkőzés befejezése a bíró döntése volt, amelyet elfogadtam és az ellenfelemmel történő sportszerű kézfogás után hagytam el a ringet. Természetesen egy ilyen típusú mérkőzés után át kellett gondolnom, hogyan is tudnék nyilatkozni a ringben történtekről. A félreértések elkerülése végett, a sajtótájékoztatón elhangzottak visszhangjára a következőkkel szeretnék reagálni: a Sándorral való korábbi ismeretségünk révén nem gondoltam volna, hogy a poént többek komolyan veszik” – üzente az edző. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Shane Tusup kiütése – Forrás: Forrás: RTL