A koronavírus okozta baj nem csak a nyerészkedőket hozza elő, hanem a segíteni akaró embereket, az összefogás iránti vágyat, szívszaggató történeteket, sorsközösséget. Egyre többen kínálják fel Budapesten és környékén a segítségüket az időseknek, rászorulóknak, szülőknek, otthon ragadt diákoknak, közben pedig egy szívszaggató videó járja be a világot arról, hogyan énekelnek házaikban együtt a karanténba zárt olaszok, hogyan szól a szeretet dala. A videót a cikkünk alján lehet elindítani.

Készüljünk a legrosszabbra, hogy elkerüljük a legrosszabbat! – írja szombat esti bejegyzésében Budapest főpolgármestere. Karácsony Gergely szerint a felelősségvállalás új korszaka kezdődik. „Jó időre, nem is tudjuk, milyen hosszú időre, újra kell szerveznünk az életünket, változtatnunk kell a szokásainkon.

Ebben a legfontosabb, hogy minden eddiginél jobban kell figyelnünk egymásra, különösen és mindenek előtt az idős emberekre, családban és azon kívül is. A járványt megállítani nem tudjuk, terjedésének ütemét tudjuk befolyásolni, de akkor és csak akkor, ha mindent alárendelünk mostantól az emberi élet védelmének – írja a főpolgármester.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Karácsony Gergely így folytatja: „Mostantól minden alkalommal azzal kell kezdenünk, hogy kifejezzük tiszteletünket azoknak, akik az első vonalban küzdenek a járvánnyal. Mindenek előtt az egészségügyben dolgozóknak, és azoknak is, akik a város működését biztosítják: a tömegközlekedésben dolgozóknak, a város tisztaságáért felelős embereknek. Mindenkinek, aki a közösségért tesz. Köszönjük.

Arra kérem a budapestieket, és mindenkit, minden eddiginél jobban figyeljünk egymásra. Arra kérem az idősebbeket, kerüljék a nyilvános helyeket, kerüljék a szociális érintkezést, amennyire csak tudják. Arra kérek minden budapestit, lehetőségei szerint a legkevesebb érintkezést vállaljon a következő hetekben.

Arra kérem a budapesti munkaadókat, minden lehetőséget használjanak fel az otthoni munkavégzés feltételeinek megteremtésére, a szakaszos munkakezdés bevezetésére, hogy így csökkentsük a városi tumultust. Most majdnem minden azon múlik, betartjuk-e a szabályokat, képesek vagyunk-e szolidáris közösségként viselkedni.” – írja a főpolgármester.

Sokan ajánlják fel a segítségüket

Budapest és környékének Facebook oldalain egymás után jelennek meg azok a posztok, amelyekben valaki a segítségét kínálja fel másoknak. Árpa Attila például a 12. kerület lakóinak írt, hogy aki kéri és nem mer boltba menni szívesen bevásárol helyette.

Az egyik csömöri oldalon egy fiatalember azoknak a szülőknek ajánlja fel a segítségét, akik nem tudnak otthon maradni a gyerekekkel. Az önkéntes arra bíztatja a többi egyetemistát, hogy ők is segítsenek másoknak a gyermekfelügyeletben.

Pátyon egy informatikus arról írt a helyi oldalon, hogy ingyen beüzemeli otthon a számítógépeket, felteszi a szükséges programokat a gépekre, hogy az otthon ragadt gyerekek tudjanak tanulni.

Megszólalt a szeretet

Hasonló felajánlásokkal vannak tele az agglomerációs és a kerületi oldalak. Az emberekben megszólalt a szolidalitás, a segíteni akarás, az összefogás iránt vágy, megszólalt a szeretet.

Az alábbi videón is ez látszik. Egy olasz újságíró csütörtök este a Twitteren osztotta meg, hogy Sienában este egy népdalt énekelnek az emberek kórusban úgy, hogy mindenki a saját lakásában van, ahonnan nem nagyon lehet már kimozdulni. Roppant megható, ahogy egy ember elkezdi, s egyre többen bekapcsolódnak. Ez az összefogás dala.

Kiemelt kép: illuszráció