Olyan okostelefon alkalmazást tesztel Angliában a Tesco, amely ha beválik, egyáltalán nem lesz szükség pénztárosokra. A magyarországi Tesco áruházakban a vásárlók 39 százaléka már most is elkerüli a pénztárosokat és az automata kasszákat használja.

Egyelőre saját alkalmazottjain teszteli a Tesco az Egyesült Királyságban azt az okostelefon-alkalmazást, mely segítségével a vásárló beolvashatja a kiválasztott  termékek vonalkódját, majd ennek segítségével ki is fizetheti a számlát a kilépéskor. Ha bevezetik, a vásárlókra nézve három fontos következménye lesz az új applikációnak: csökken a fizetéssel töltött idő, rövidebb ideig kell sorban állni és nem találkozunk pénztárosokkal, ugyanis nem lesz rájuk szükség.

Forradalmi az új megoldás

A magyar szupermarketekben is több helyen próbálkoznak a hagyományos pénztárak új alternatíváival. Az agglomerációban az Auchan és a Tesco szupermarketekben lehet önkiszolgáló kasszával fizetni. Aki próbálta tudja, hogy ezek pont úgy működnek, mint a hagyományos kasszák, csak a pénztáros helyett a vásárló olvassa le a vonalkódot. Ehhez a megoldáshoz képest forradalmi változást jelenthet a briteknél tesztfázisban lévő új alkalmazás.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A magyar Tescokat még nem érinti

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál, a BBC oldalán megjelent új tescós fizetési megoldással kapcsolatban megkereste a magyarországi vállalatot. A Tesco kommunikációs munkatársa válaszában elmondta, hogy a brit cikkben említett, angliai üzletágukban releváns példa jelenleg korai teszt időszakban van, és nincs összefüggésben a Magyarországon használt önkiszolgáló pénztárakkal. Hozzátették: a magyar áruházakban összesen 2000 normál kassza működik, és kb. 550 db önkiszolgáló kassza van. A jövőben valószínűleg bővíteni fogják az önkiszolgáló kasszák számát. „Az önkiszolgáló kasszák bevezetése egy kényelmi szolgáltatás, mellyel a vásárlóinknak szeretnénk kedvezni” – írta portálunknak a Tesco kommunikációs munkatársa.

Egyre nagyobb sztár az önkiszolgáló kassza

Az önkiszolgáló kasszák telepítésénél a Tesco figyelembe veszi az adott áruház vásárlói létszámát, a kassza kiszolgálási kapacitást, és a régió hasonló áruházaiban szerzett tapasztalatokat. Arra törekszenek, hogy minden áruházban a vevők választhassanak fizetési opciót.

A Tescotól megtudtuk, hogy az automata kasszák bevezetése óta folyamatosan nő azok népszerűsége, és jellemzően az úgynevezett „kiskosaras” vásárlásoknál, vagyis kevés, 1-15 db termék vásárlása esetén használják a leggyakrabban az önkiszolgáló kasszákat. „A vásárlók megszokták, jól és gördülékenyen használják a készülékeket. Ezt mutatja az is, hogy jelenleg az összes vásárlás 39%-a történik az önkiszolgáló kasszáknál” – tette hozzá a Tesco kommunikációs munkatársa.

A Tesco szerint nem veszélyes a munkahelyekre

Arra a kérdésünkre, hogy az automata kasszák mennyire érintik a munkahelyeket, azt válaszolták, hogy az önkiszolgáló kasszák bevezetése nem érintette a kasszás kollégáik létszámát. A készülékek egyrészt nem a normál, hagyományos kasszák helyett, hanem azok mellett működnek, egy plusz szolgáltatásként, kényelmesebb és gyorsabb kiszolgálást lehetővé téve a vásárlók számára. Másrészt az önkiszolgáló pénztárak mellett folyamatosan dolgoznak olyan asszisztensek, akik segítik a gördülékeny kiszolgálást, figyelnek a készülékek zavartalan működésére, és kérdés esetén is a vásárlók rendelkezésre állnak.

A tolvajok kizárása a nagy kérdés

A kassza nélküli szupermarketek bevezetésnek a legnagyobb gátjai a bolti tolvajok. Egyre több cég igyekszik spórolni a pénztárosok bérén – írja a HVG.hu. A Co-op is hasonló technológiával kísérletezik, az Amazon internetes áruház pedig Seattle-ben már működtet egy pénztár nélküli üzletet, itt az áruház több száz mennyezeti kamerát és elektronikus érzékelőt használ, hogy nyomon követesse a vásárlókat és a termékeket.