Befejeződött a Nyugati pályaudvar csarnokának tetőszerkezet-építése, a megújult csarnokot tanévkezdéskor adják el – közölte a MÁV vasárnap az MTI-vel.

Ezen dolgoznak most a szakemberek

A vasúttársaság kommunikációs igazgatóságának közleménye szerint a csarnokban elbontották a tetőszerkezet építéséhez szükséges térállványt, a szakemberek jelenleg a héjazat építésén dolgoznak, a restaurátorok pedig a főpárkány felújítását végzik. Megkezdődött továbbá az új világítótestek beépítése, és tart a bazilikális ablakok biztonsági üvegezése. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Szinte teljesen becsomagolták a Nyugatit

Fotó: BPK

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fél évszázados hibák

A BudapestKörnyéke még novemberben adott hírt arról, hogy fél évszázados rejtett hibákat találtak a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításakor, emiatt a csarnok átadása decemberről várhatóan jövő nyár végére csúszik, ami most reálisnak is tűnik, hiszen a mai közleményük szerint a következő tanév elején adják át a csarnokot. A 9 millárdba kerülő felújítás 2022. második negyedévig tervezett végső határideje azonban nem módosul.

Szerkezeti repedések

A tetőszerkezet felújítása során váltak láthatóvá szerkezeti repedések, a csapadékot levezető csatornák súlyos korrodálódásai, amelyek miatt akadálytalanul áztak a falak.

Fotó a munkálatokról:

Fotó: MÁV Facebook

Váratlanul teljes falakat kell felújítani

Mint akkor megírtuk a foltszerű javítás nem jelentene tartós megoldást, ezért az örökségvédelmi szervezettel egyeztetve a teljes belső falazatot felújíttatják 1210 négyzetméteren.

Ablakokat is cserélni kell

A csapadékvíz nyílászárókat is tönkretett, emiatt felújítanak 75 ablakot, ajtót, és újra az eredeti barna színre festik azokat.

Mást is később vettek észre

A tájékoztatás szerint a felújításkor derült ki az is, hogy a belső lábazati kövek nagyon erodáltak, nem javíthatók, ezért ezeket az örökségvédelmi hatósággal egyeztetett módon teljesen felújítják.

Hatalmas ledfal is lesz

Hasonlóan a Keleti pályaudvaron tavaly elvégzett korszerűsítéshez, a Nyugati csarnokában is új utastájékoztató ledfal épül, az információs táblákat egységesítik.

Ez történik most, ezt lehet tudni

A projekt részeként 8200 négyzetméteren megújul a vágánycsarnok teteje, a csatlakozó üvegszerkezetek, a pénztárcsarnok, a gyorsétterem és hat homlokzati torony is. Az épület mindkét végén, összesen 2200 négyzetméteren teljesen új lesz az üveg függönyfal, valamint javítják az állomásépület többi olyan tetőszakaszát, amelyet eddig nem újítottak fel. Részben átépül a csapadékvíz-elvezetés, valamint új, modern digitális utastájékoztatási rendszert és a vágánycsarnokban felsővezeték-hálózatot alakítanak ki – írták.

További fejlesztések

A társaság további utasforgalmi fejlesztéseket és akadálymentesítési beavatkozásokat végez kormányzati és uniós forrásokból: többi között kicserélik a teljes aszfaltozott járófelületet, megújulnak a keresztalagút utasforgalmi terei, kicserélik a jelenleg nem működő liftet, rámpákat alakítanak ki, a vakoknak és gyengén látóknak pedig úgynevezett taktilis (vezető-) sávot építenek ki – olvasható a közleményben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Nyugati pályaudvar, MÁV Facebook