Az otthon kialakítása során számos kérdés merül fel, az egyik legfontosabb azonban minden bizonnyal a megfelelő ajtó kiválasztása. A bejárati ajtó ugyanis a ház éke, aki megközelíti az otthonodat, elsősorban az ajtót fogja megszemlélni, ezért annak kinézete jelentős mértékben befolyásolja a látogatóban kialakuló esztétikai benyomást.

Másrészt, gyakorlati okokat is figyelembe kell venni a megfelelő ajtó kiválasztása során. Ezek közül első helyen az energiahatékonyságot érdemes megemlíteni. Akár bejárati, akár belső ajtóról van szó, fontos, hogy az megfelelő módon szigeteljen, hogy az egyes szobákban a fűtés és a hő benn maradjon.

Ha a címbe foglalt tolóajtókról van szó, akkor nyilván elsősorban a belső tereket elválasztó ajtókra gondolsz, de ez nem egészen pontos megközelítés. Ahogy azt a későbbiekben megtudhatod, a korszerű, alumínium tolóajtók felhasználási területei ettől jóval szélesebbek.

Az eddigiekből is kiderült, hogy a megfelelő ajtó kiválasztása számos kihívást rejt magában. Ezek egyike a széles választék. Az utóbbi időszakban az építőipar is látványos fejlődésen esett át. A különböző új technológiai megoldásoknak, alapanyagoknak, gyártási módoknak köszönhetően jelentősen megnőtt a piacon elérhető választék. 

A másik tényező amit meg kell fontolni, az a megfelelő ár-érték arány. Itt nyilván egyrészt azt kell megnézned, hogy az adott beépítési megoldás mennyire kíván igényes ajtót, másrészt meg az örök dilemma is jelen van, ez pedig nem más, mint a pénztárcád vastagsága.

Az energiahatékonyság kérdéskörét már érintettük, de nem árt újra hangsúlyozni. Különösen manapság aktuális ez a téma amikor az energiaellátás, az energiaárak a geopolitikai mozgások miatt állandó beszédtémának minősülnek. Fontos olyan ajtót választani, ami megfelelő hő- és hangszigetelő képességgel rendelkezik.

A funkcionalitás is egy olyan tényező, amelyet szem előtt kell tartani és a beépítendő ajtó esetében összhangot találni a lakás adottságaival. Vonatkozik ez az ajtó nyitási módjára, méretére és ehhez hasonló kritériumokra.

Tippek a megfelelő tolóajtó kiválasztásához

Mindezek alapján már értheted, hogy nem egyszerű feladat a megfelelő ajtó kiválasztása, de a folytatásban következik néhány tipp, amelyek talán segítséget nyújtanak ebben. 

Elsősorban nyilván azt kell meghatároznod, hogy meddig is ér az a bizonyos takaró, vagyis definiálni kell a költségvetésedet. Ha látod, mennyit tudsz tolóajtóra költeni, akkor már szűkülnek a választási lehetőségek is.

A másik hasznos lépés, ha készítesz egy listát, amelyen felsorolod, milyen elvárásaid vannak az ajtót illetően. Gondolj itt olyan dolgokra, mint az ajtó funkciói, tulajdonsága, mérete, a hőszigetelő képessége, funkcionalitása.

Akkor is, ha a csináld magad módszer híve vagy, tudnod kell, hogy egy ajtó beszerzése és beépítése összetett feladat, ezért hasznos lehet tanácsot kérni egy mestertől, aki adhat pár jól felhasználható tippet.

A végső vásárlási döntés meghozatala előtt két dolgot érdemes még megtenni. Összehasonlítani a különböző kereskedők árait mindig jó lehet, mert könnyen lehet, hogy ugyanahhoz az ajtóhoz egy akció keretében így olcsóbban juthatsz hozzá, mint egyébként. Illetve, olvass a különböző szakmai honlapokon felhasználói véleményeket. Ezzel is szűkítheted a lehetőségeket.

Az alumínium tolóajtók típusai

A nyílászárókra vonatkozó gyorstalpaló tanfolyam folytatódjon az ilyen ajtók típusainak bemutatásával, annál is inkább, mert fentebb már szó volt róla, hogy manapság a piacon bőséges a választási lehetőség.

Az ajtók nyitási módja szerint megkülönböztetünk egy- és kétszárnyú tolóajtókat. Az előbbi a leggyakoribb fajta, amely úgy működik, hogy egy ajtólap csúszik vízszintesen egy sínen, a másiknál pedig két ajtólap csúszik egymás mellett.

Emellett, létezik még a teleszkópos tolóajtó is, amely több lapból tevődik össze, amelyek a nyitás során egymásba csúsznak. Ennek elsődleges előnye a helytakarékosság. Illetve, vannak sarokba csúszó ajtók is, amelyeknél a lapok a fal mentén, egymás keresztezésével csúsznak.

Beépítési mód szerint is többféle tolóajtó különböztethető meg. A leggyakoribb a fal előtt futó ajtó, amelynél az ajtó lapja a fal síkja előtt egy felső sínen csúszik, míg a falban futó ajtó lapja egy tokba süllyesztve mozog a fal belsejében. Ez esztétikusabb megoldásnak számít, ezért választják sokan.

Ezek az alapváltozatok mellett az egyes típusok különbözhetnek például abban is, hogy részben, vagy teljesen üvegezettek. Ez lehet biztonsági, vagy hangszigetelő üveg is. Emellett, a nyitássegítésre egyes ajtóknál úgynevezett soft-close rendszerek is elérhetők, amelyek a biztonságos, csendes nyitást és csukást biztosítják.

Összefoglalva, az alumíniumból készült tolóajtók számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek, ha építkezel, vagy felújítasz, érdemes ezeket a megoldásokat szem előtt tartani.


Preferred topics Home & Interior Decor, Office Services

Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő az aluprof.com oldalt működtető cég. Az auditált mérések szerint havonta átlagosan 12 millió alkalommal kattintják az olvasóink Like Company Kft hírportáljait. A támogatott cikkek sokáig címlapon vannak, így a partnereink reklámjait tényleg nagyon sokan látják, ezért hatásosak.