Várandós párját bántalmazta egy férfi Szolnokon, majd azzal fenyegette meg, hogy megöli, ha rendőrt hív. Terhes barátnője fejét a vízzel teli kádba nyomta, majd fojtogatni kezdte. Az eset tavaly januárban történt, most emeltek vádat a férfi ellen.
Ittasan esett neki
A pár egy szolnoki önkormányzati szükséglakásban lakott. A 28 éves férfi itt esett neki részegen a 10 hetes terhes feleségének. Veszekedtek, majd a vita elfajult. Az ittas férj először a fürdőszobában esett neki a várandós nőnek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Súlyosan bántalmazta
„A nő fejét belenyomta az elkészített fürdővízbe, majd nekilökte a fürdőszoba szekrénynek, és két kézzel a WC-re lökte. Ezt követően a férfi két kézzel megragadta felesége nyakát és fojtogatni kezdte a nőt, miközben félelemkeltés céljából azzal fenyegette meg, hogy megöli” -mondta a megyei főügyészség szóvivője az RTL Híradónak.
Többször megütötte a nőt
Végül egy ismerősük avatkozott közbe, próbálta lefogni a férfit, de ő kiszabadult. Majd újra veszekedni kezdtek, ekkor már többször megütötte a nőt, aki rendőrt akart hívni. A férj azonban azzal fenyegette, hogy megöli.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Hasbarúgta
„Telefonon értesítette a rendőrséget, azonban ezt követően a vádlott ismételten kiszabadult a szorításból, földre rántotta feleségét, majd miközben a sértett felállt, a vádlott a tízhetes terhes nőt kétszer hasbarúgta annak ellenére, hogy tisztában volt azzal, hogy felesége várandós” – mondta a szóvivő.
El is vetélhetett volna
A nő a bántalmazás miatt nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban a bántalmazás és a trauma akár vetélést is okozhatott volna. Súlyos testi sértés miatt emeltek vádat a férj ellen. Az ügyészség börtönbüntetést kért rá. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció