2291 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel  65 933 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

43-an meghaltak

Elhunyt 43 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1578 főre emelkedett, 17 098-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 47 257 fő. Az aktív fertőzöttek 27 %-a, az elhunytak 35%-a, a gyógyultak 28%-a budapesti. 3166 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 263-an vannak lélegeztetőgépen.

Ezt gondolja a volt tiszti főorvos

Ha most vezetnének be súlyos járványügyi szigorításokat, azok hatásai is csak négy-hat héttel később jelentkeznének – mondta Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bűnös felelőtlenség

Klubrádió Megbeszéljük című műsorának nyilatkozó Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos bűnös felelőtlenségnek tartja, hogy a járvánnyal egyre inkább sújtott Magyarországon még mindig 500 fős zárt téri rendezvényeket lehet tartani. Ha semmiféle járványügyi szigorítás nem történik, szerinte elkerülhetetlen politikai és emberi tragédiára kell felkészülni Magyarországon.

A PCR teszt a legbiztonságosabb

A szakember hangsúlyozta, ha most vezetnének be újabb korlátozó intézkedéseket, azok hatásai is csak négy-hat héttel később jelentkeznének. Azt is elmondta, hogy azok a maszkok, amelyeken szelep van, csak azt védik, aki viseli. Továbbra is a PCR-teszteket tartja a legbiztonságosabbnak, az egyéb teszteknél ugyanis negatív eredmény esetén, tíz százalékos a rossz eredmény kockázata, ezért gyanús esetben a PCR-tesztet is el kell végezni.

Ez várható a karácsonyi időszakban

Arra kérdésre, hogy a karácsonyi időszakra mi várható a jelenlegi intézkedések mellett – illetve a további szigorítások hiányában – Falus úgy felelt, hogy beláthatatlan katasztrófa várható. Az egészségügyi ellátórendszer szerinte már most is túlterhelt. A karácsonyi időszakban minimálisra kellene visszaszorítani a szociális érintkezéseket, szerinte ezeknek a munkavégzésre kellene korlátozódniuk.

Kiemelt kép: Illusztráció