Meghalt az édesanya, akire rázuhant egy férfi a 11. kerületben. A férfi sem élte túl a zuhanást.
Ahogyan a Budapestkörnyeke.hu is megírta, a 11. kerületi Hadak útján eddig tisztázatlan körülmények között kiesett egy ember egy ház ablakból, majd pont rázuhant egy édesanyára.
A Blikk azt írja, hogy mindkét sérült elhunyt, az édesanyával lévő kisgyerek pedig könnyebben sérült.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Egy, a házban lakó elmondta: a 12. emeleten lakott az a kétgyerekes édesanya, akire rázuhant a magasból a férfi. Erzsébetnek két kisgyermeke van, egyikük még babakocsis. Őket hozta le a nő sétálni a nagy melegben. A férfi állítólag nem is lakott ott.
A ház biztonsági kamerája felvette, ahogy egy férfi a szerszámosládával bejött a házba, majd a lépcsőház teraszáról kiugrott. Az édesanya a két gyerekével és a férjével éppen hazajött; a férfi végignézte, ahogyan a felesége meghal.
„Erzsike a legaranyosabb szomszéd volt, pont a férjével érkeztek haza, amikor a tragédia történt” – árulta el a ház egyik lakója, aki szerint a család gyönyörű életet élt.
Úgy tudni, a férje sokkot kapott a történtek nyomán, s magából kikelve őrjöngött.
Ha segítség kell
Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!
Kiemelt kép: illusztráció – a fotó nem a tragédia helyszínén készült